Akkor is tégy meg mindent a szemétcsökkentésért, ha senki nem segít!

Gerillakuka

Gerillakuka


Nem csak a papír-újrahasznosítás omlik össze

2020. január 31. - bozon

Egyik szemünk sír, a másikat pedig már ki is sírtuk, mert amire a karácsonyi posztunkban még csak utaltunk, bekövetkezett, azaz inkább már csak kiderült: a kínai szemétexport leállítása óta eddig valahogy pakolgatták a cégek a szajrét, de mostanra láthatóan összeomlott egy másodnyersanyag-piac –…

Tovább

Vásárlásmentes decemberrel zárul az év

Végét járja a „vásárlásmentes december”. Kellett volna ehhez útmutatás? Szerencsémre a gyerekek bárányhimlője miatt szinte az egész hónapot szobafogságra voltam ítélve. Az a kevés idő, amit odakint töltöttem, fényesen bebizonyította, hogy mennyire nem jött ez össze másoknak; és azt is, mekkora…

Tovább

Vegán november konzultációval vagy anélkül

Mennyire lehet lassú egy blog, ha két bejegyzése között lezavarnak egy konzultációt a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiáról? No, nem arról van szó, a helyzet valóban gyors cselekvést kívánt, és bizony résen kellett lennie annak, aki a határidő lejárta előtt ki akarta fejteni a véleményét ezen a…

Tovább

Faültető október – kérdések, kacskaringók, kudarcok

Lassan véget ér a „faültető október”, és sehol semmi. Mégis, mit képzelünk mi? A helyzet az, hogy ezen a ponton tetőzik a tanácstalanságom, és bénultan nézem, ahogy terveim sorra kudarcot vallanak. Hogy fát kéne ültetni, nem vitás. A kérdés az: milyet és hova? Vigyázat: nincsenek válaszaim, csak…

Tovább

Nulla dies sine linea

Ahogy már utaltunk rá, az, hogy ki mennyire környezettudatos, az sok mindentől függ, és az elért szint nem is igazán számít, hiszen szemlátomást nem elég, amit az emberiség ezen a téren fel tud mutatni. Mindenkinek lépnie kell tehát. Aztán még egyet, meg még egyet. Alkalom van bőven.

Tovább

Was kommt dort von der Höh’?

Egyre többször tapasztalom, hogy még azok az emberek is, akik amúgy már beismerték, hogy itt az ideje tenni azért, hogy világunk megmaradjon, azt vallják, hogy a változtatásnak felülről kell jönnie. Vagyis mi itt tökmindegy, mit csinálunk. Mondjuk például ott az ember, aki előttem áll a sorban a…

Tovább

Egy kis löket

Mielőtt a gyorséttermeket látogató embereket megköveznénk, örömmel üdvözölhetjük, hogy számukra, számunkra is van további lépés – jelszavunk: mindenki számára van! Erre hívja fel a figyelmet az alábbi felirat, ami meglepő módon beválik! Ez a tábla ugyanis elég volt ahhoz, hogy a vendégek többsége…

Tovább

Így zsúrozunk mi

Szó esett már arról, mennyi pusztítást vagyunk képesek végezni a környezetben, hogy gyermekeinknek örömet okozhassunk – amivel persze épp az ő jövőjüket tesszük tönkre. Ehelyett jobb lenne, ha megpróbálnánk saját, káros hagyományaink meggyökereztetése helyett némi kreativtásról tanúbizonyságot…

Tovább

Tavaly elkezdtük

Tavaly végre rájöttünk: nem teszünk eleget. Olyan lehet ez, mint az alkoholizmus: a beismeréssel kezdődik. De azért mégsem olyan, hiszen valamennyien érintettek vagyunk. Az igazság az, hogy senki nem tesz eleget, hiszen a klímaváltozás egyre több embert-állatot-növényt sújt. A bolygó megmentése…

Tovább

Iskolai rendezvény

Életünk nagy szeméttermelő eseményein, a nagy összejöveteleken és az építkezéseken figyelhető meg, hogy azok is, akik egyébként szelektíven gyűjtik a szemetet – vagy legalábbis annak egy részét – ilyenkor felhagynak a jó szokással. Azért, mert ilyenkor túl sok a szemét, túl nagy a forgatag ahhoz,…

Tovább
süti beállítások módosítása