Amikor telepítettük ezeket a nagyszerű eszközöket, a fő cél mellett azt a célt is megfogalmaztuk, hogy segítségükkel ebből az irányból is elkezdjük feltérképezni az emberek szeméttel kapcsolatos viselkedését, vélelmezhető hozzáállását. Ez egyre jobban sikerül is – sajnos vagy nem sajnos –, és most ezekből a tapasztalatokból adunk át pár morzsát. Miért is lehet ezt érdemes olvasni? Hát, átlagemberként, átlagszereplőként alkalmasint ki-ki ismerjen magára, és értékelje a jó tapasztalatokat, változtasson a rosszakon; vagy ha már a tudatosabb, sőt, szervezkedőbb oldalon áll, használja fel ezeket a közösség érdekében végzett munkája során!

Utcai szelektálás

Néhány helyen „szuperkukákat” állítottunk fel; itt két kuka van, és a kihívás maximalizálása céljából (valójában így jött össze) nem túl feltűnő feliratokkal tájékoztatjuk a közönséget, hogy a zöldbe az újrafeldolgozható, szelektálható szemét (papír, műanyag, fém, üveg) való, a másikba pedig a többi (fáj a szívünk, hogy a komposztálhatók külön gyűjtése így nem valósul meg, de ahhoz már egy harmadik edény kellene, és az utcán a tapasztalatok szerint ilyenből nincs igazán sok, és azt is könnyen kiválogatjuk bármelyikből). Ez egyébként kicsit hajaz a néhány elméleti szakember által szorgalmazott nedves-száraz rendszerre, ami mellett a fő érv az szokott lenni, hogy a lakosság megbízható válogatási tehetsége eddig terjed, és nem tovább. Ennek az implementálása most nem volt kifejezett célunk, de lehet, hogy az utcán pont ez tud összejönni.

A kihelyezős posztból: szuperkukák – ha úgy nézzük, a piros a szottyos, a zöld a száraz

Az utcai rendszerünkkel kapcsolatban viszont alapvetően pozitívak a tapasztalatok. Sajnos, elég sok feldolgozható-válogatható dolog kerül még mindig a maradékos oldalra, azonban az odafigyelés egyetlen megbízható indikátora, a kutyaszar mennyisége egyértelműen mutatja, hogy az emberek többsége legalább minimálisan odafigyel. Reméljük, nem kiabáljuk el, de mára már elvétve találunk ebből a kellemetlen anyagféleségből a zöld oldalon.

 
Az első szuperkuka-eresztésből: a bal oldali (kisebb) szarkupac a zöld kukából jött – már akkor volt némi különbség, ez azóta sokat javult

Utcai szemetelés

Már az indulás után, de hamar jött (az egyik érintett városháza felől) az az ajánlás-kérés, hogy ha már ezt csináljuk, nézzük, hogy a kukák környékén megfigyelhető-e valamilyen pozitív hatás, tisztábbak lettek-e az érintett utcarészletek. Ez nemcsak azért fontos, hogy megmérjük a fejlesztésünk hatékonyságát, hanem azért is, hogy megtudjuk, mennyiben erősítettük – akaratunkon kívül, de részben előre tudott mellékhatásként – a romlott „csillagkapu-effektust”: minden, ami átmegy a kuka száján, egy másik univerzumba megy, ezért érdemes rájárni, tömni, használni, hiszen hulladékunk minden problémája a csillagkapun való átjutáskor ingyen és örökre meg van oldva.

E téren az eddigi eredmény legjobb esetben is vegyes. A kisebb forgalmú, kertvárosias környékeken el tudjuk adni magunknak, hogy az egyébként szétszórt szemét került a kukáinkba, de a nagyobb forgalmú helyeken egyértelműen más a helyzet. Vannak olyan helyek és időszakok, amelyekben javulni látszik a helyzet, de minél forgalmasabb egy kuka, annál inkább tűnik úgy, hogy az utca is szemetes marad, és a kukában is több anyag van, mint ami az utca helyett kerülne oda. A kuka megléte többletforgalmat is generál (persze sok esetben előfordulhat, hogy ez a többletforgalom nem a semmiből születik, vagy nem a szépen hazavitt szemetet csalogatja elő, hanem az emberek az egyébként máshol eldobált szemetet teszik le ott, ahol most már kuka van).

A kukákból leginkább „menekülni szerető” szemétfajták összetétele is tanulságos. Azt tapasztaljuk, hogy azok az emberek teszik meg a legkevesebbet az utcák tisztaságáért (azaz azok nem hajlandóak a szemetükkel még a látótávolságon belül levő kukáig sem elzarándokolni), akik a leggyakoribb utcai szemétfajtákat termelik: a sörösdobozokat, az egyszer használatos üvegpalackokat – azon belül is a tüskés üvegeket – és a dohánycsomagolások különféle cafatjait, darabjait (egy doboz cigihez például minimális esetben is tartozik egy doboz, egy belső fedő fóliapapír, és a legalább két részre szétszakított celofán). Lehet egyébként, hogy csak azért tűnnek pont ezek a szemétfajták soknak, mert eleve ezeket dobálják el az utcán a legtöbbször, de érzésre a kuka mellett is szétdobált szemétben az arányuk még nőtt is.

 
Az utcai főbűnösök. A dohánycsomagolásokból szétdobált celofánfecnik átlagban sokkal többen vannak, de legalább nehéz őket észrevenni – igazi megváltás lenne megszabadulni ezektől, és még könnyen lehetséges is lenne!

Ezzel újra bizonyítást nyer egy régebbi konklúziónk: ha betétdíjas lenne minden italcsomagolás, illetve lebomló a dohánytermékek csomagolása, a városi utcai szemetelés döntő része meg lenne oldva. Milyen egyszerű lenne ez ahhoz képest, amekkora problémának most kinéz! Persze, a döntéshozókig ez a megoldási igény nem ér el.

A csillagkapuk nagypályás kalandorai

S ha már eljutottunk a csillagkapu-effektusig, akkor szót kell említeni azokról, akik ezt is a többieknél sokkal nagyobb volumenben használják, és ezzel – nem mellesleg – sajnos azt is egyértelműen bizonyítják, hogy a kukáinkhoz olyan szemét is jön, ami eddig nem jelent meg az adott környéken – ilyen mértékben legalábbis. Jól látszik, hogy olyan szemétkompozíciók (általában zsákban, zacskóban) is bekerülnek a kukákba, amiket nem hirtelen az utcán termel meg valaki, hanem otthon vagy valahol máshol szépen összerakja, aztán valahol megpróbál megszabadulni tőle (volt, hogy még szatyorban előregyűjtött több napi kutyaszar is érkezett).

Annyiban itt is egyértelmű győzelem a tevékenységünk, hogy az ilyen stratégiát választó „kuncsaftok” vélhetőleg általában akkor is megszabadulnak valahol a terhüktől, ha nem találnak hozzá kukát. De az ilyeneknek is a legerősebb kasztját alkotják azok, akik tulajdonképpen már hulladékudvarnak néznek mindent, ahol van valami szemétre utaló elem és gravitáció – azaz valami mellé le tudják pottyantani az előre összegyűjtott cuccot. Ők ohne zsinór elhelyezik a zsáknyi szemetüket a kukák mellett.

 
Biztos valahogy megoldódik, ugye? Ez talán még az enyhébbik verzió; a költő azt is gondolhatta, hogy valakinek kell az a ruha. Engedtünk a költőnek, pár napig ott hagytuk, és nem kellett (egy másik hasonló viszont egy nap után eltűnt).

Hiába van ráírva a kukákra, hogy ezt is hozzájuk hasonló polgárok üzemeltetik, a csillagkapu csillagkapu, és nekik joguk van élni vele. Abból talán még szintén látszik a módszer mögött álló nem túl kifinomult gondolkodás, hogy az így talált hat zsákból eddig háromnak a tulajdonosa pontosan azonosítható volt (a név mindegyik esetben megvan, aztán tetszés szerint utca, házszám, emailcím, telefonszám).

Az igazi nagypályás, az FKF kölcsönhatása velünk

A pályán persze a legnagyobb szereplő az általunk örökösen kritizált nagy testvér, az FKF (pontosabban most már nincs is ilyen, hiszen beolvadtak a nagy közműholdingba, aminek a működési hatékonyságát szintén árgus szemekkel figyeljük). Az itt taglalt utcai gerillakuka-programot is tulajdonképpen az ő restségük hívta életre, hiszen az utcai köztisztaság egész Budapesten az ő kezükben van, de ahelyett, hogy ennek keretében például az utcák kukalefedettségét növelték volna, még csökkentették is.

Lehet persze ezt a csökkentést a mi örök dilemmánkkal, a szemét nem megtermelésével vagy legvégső esetben hazavitelével és otthoni alapos szelektálásával mint jó megoldással magyarázni, azonban ez a csökkentés egyértelműen egy át nem gondolt spórolási intézkedéssorozat része volt. Pont emiatt lep meg minket – hogy pozitívan vagy negatívan-e, azt mi sem tudjuk egyelőre –, hogy kifejezetten a legforgalmasabb kukapontunknál az FKF „lopja a szemetünket” (egész friss fejleményként most gyanúba került ugyanígy a második legforgalmasabb hely is, de ott még tanulmányozzuk a helyzetet). Akármikor nézünk rá itt a kukákra, mindig legfeljebb egy-két napi szemetet találunk bennük. Ezek szerint még egy kuka ide vagy oda nem jelent problémát az utcai mindennapi gyakorlatban.

Nem szeretnénk visszaélni az adott útvonalon járó FKF-es kollégák munkaerejével, de ha ez így tud menni, akkor akár még visszájára is fordítható a gerillakukák alapelve: nem a kukát kell valahonnan előteremteni (leginkább az önkormányzatoktól illenék, hiszen náluk az ilyen-olyan költségvetési sorokon felbukkanó kisebb összegek egyszeri elköltésével nem szokott probléma lenni), hanem ha az aktív lakó szerez egy kukát, akkor csak kiteszi, és a vele való rendszeres munkát fogja az FKF feltűnés nélkül felvállalni. Sőt, ha ez nagyobb volumenekben így mehet, akkor ezerszer meg kellett volna gondolni, hogy mekkora megtakarítást is jelentett a meglevő kukák egy részének leszerelése 2021-ben.

Ami viszont ebben a helyzetben a kedélyes munkamegosztás-elosztogatáson felül kifejezetten zavaró, az az, hogy ezen a helyen is szuperkuka van, és noha még sose találkoztunk a szemetet eltüntető profikkal, el nem tudjuk képzelni, hogy bármilyen módon megkülönböztetnék a két oldal tartalmát. Valószínűleg teátrális módon egybeöntik a kettőt.

Mi magunk se csináljuk egyformán

Hogy ne csak másokkal foglalkozzunk, két dologról megemlékezek, amit mi is többféleképpen csinálnuk. Az első a hulladékcsökkentés frontján erősen dekadensnek számító kukászsák használata. Nem szólunk bele, hogy melyik gazda hogyan üzemelteti a kukáját vagy kukáit, ezért vannak, akik így csinálják. Talán a kis forgalmú helyeken nem túl zavaró ez, ritkán fogy el egy-egy zsák, illetve drukkolunk, hogy egy-egy kukászsák többször is szolgáljon.

 
Flottánk legújabb tagját is egy dekadens kukászsák védi a belevalótól

A másik fontos különbség a szelektálás. A leggondosabbak eleve szuperkukát üzemeltetnek, és még a maradékos oldalt is átnézik, a kevésbé gondosak a zöld oldallal törődnek, s aki nem szeretne alaposan elmélyülni a város mocskában, egyben zúdítja a gerillakukája tartalmát a saját kukájába. Megjegyezzük, ez utóbbiból még nem volt soha probléma, tehát az átlagos budapesti polgár kukájában ennyi szemét ma elhelyezhető. S ha nem válogatják is, az utcai szemét sokkal jobb helyre nem valószínű, hogy került volna.