Blogunk nem feltétlenül (csak) azért született, mert osztani szeretnénk az észt, inkább beszámolunk arról, mit is teszünk, és hogyan próbálunk egyre több embert bevonni a fenntarthatóbb életvitelbe.

Aztán jött az járvány, és rendezvényzöldítő tevékenységünk háttérbe szorult. De amellett, hogy a műanyagmentes júliust (és persze a többi műanyagmentes hónapot) azóta is megüljük, a kukánk tartalma mégsem fogyatkozik. És hogy honnan az utánpótlás? Az utcai (játszótéri, erdei stb.) szemetelés lendülete nem tört meg az elmúlt idő alatt, mi pedig egyre nagyobb vehemenciával vetettük bele magunkat ezek összegyűjtésébe. Ahogy az utcai szemetesek tartalma, zömmel ezek is újrahasznosítható szemétből állnak, így azon vagyunk, hogy mindent a megfelelő feldolgozóhoz juttassunk.

A feldolgozók közül persze a legolajozottabban működő és egyben legkisebb logisztikát igénylő műfaj a komposztáló, és mostanra tényleg mindenkinek van lehetősége kerti, közösségi, esetleg beltéri komposztálásra is, nincs kifogás. Sokan arra hivatkoznak, hogy nem értenek hozzá, sőt, sokan még a több zsáknyi szemetüket az út szélén felejtőket is mentegetik azzal, hogy ők csak azt csinálják, amit az őseik is: kiviszik a szemetet az erdőszélre, nem gondolva bele, hogy immár hulladékaink nagy része nem bomlik le, csak szennyez-szennyez-szennyez. És elborít mindent.

Az átkozott műanyag

A régiek tudásából a fémek gyűjtése, újrafeldolgozása, a betétdíjas palackok használatának képessége, a kosárral bevásárolni járás vagy a papírba csomagolás persze nem élte túl a műanyagok forradalmát. Márpedig onnantól, hogy műanyag kerül ebbe a végtelenül naiv (jól felejtő, de nem tanuló) gépezetbe, minden elromlik. Tisztán még azzal is lehetne kezdeni ezt-azt, és például az utcai szemetesek tartalma 99%-ban újrafeldolgozható lenne (abban is nagy részt képvisel a legértékesebb, vagyis az alumíniumdoboz és a petpalack), és csak azért nem lehet egy az egyben átemelni egy sárga kukába, mert mindegyikbe belekerül azért 1% (főleg komposztálható) egyéb szemét, ami kontaminálja az egész szemetes tartalmát.

Átok ez a szemétkeverés, szépen fulladunk így bele abba a szemétbe is, ami egyébként újrafeldolgozható lenne. Mint látjuk, sokan még ahhoz sem szoktak hozzá, hogy szemetüket ne csak úgy eldobják, de azért a többség a neveltetéséből adódva csak keres egy hulladékgyűjtőnek kinéző tárgyat. Erre sem kell annyira büszkének lenni, már hét éve házhoz megy a szelektív hulladékgyűjtés, ez idő alatt nemcsak adaptálódni kellett volna a rendszerhez, hanem továbblépni: egyéni szinten a hulladékcsökkentés irányába, rendszerszinten pedig a megfelelő számú, és nem túl távoli feldolgozók beüzemelése felé. A végképp feldolgozhatatlan hulladékokat pedig ki kell vezetni, nincs mese.

Az átkozott álmegoldás

Ez azonban nem megy. Páran elkezdenek ugyan mozdulni hulladékmentes irányba, ők aztán zero waste-boltokban vásárolják össze a gusztusos kis dolgaikat, amivel nem sokra mennek, mert nemcsak a csomagolásról, hanem elsősorban az új iránti igényünkről kellene lemondani – enélkül nem lesz valódi életmódváltás. Nem sikerült megszoknunk, hogy szemetünk zöme túlél minket, a szelektív gyűjtésért pedig jó, ha a kisujjunkat megmozdítjuk. Viszonylag kevés jel utal arra, hogy a kommunális szemetes nem kompatibilis felülről mindennel, nem ez az alapértelmezett nyelő, amikor nincs karnyújtásnyira a szelektív kuka.

Júliusban azonban megérkezett a várva várt műanyagmentesítő törvény, ami csak növelte a zavart a fejekben.  Ettől sem remélhetünk sok jót, hiszen alig került valami tiltólistára, és megjelentek az úgynevezett lebomló alternatívák, amikkel aztán úgy érezhetjük, kifizettük a problémát. Mindezt úgy, hogy a fentiek alapján bízvást állíthatom: szinte senki nem tudja, mit takar ez a szó.  

Ha most azt mondom a vendéglőben, hogy nem kérek szívószálat, csodálkozó arccal mondják, hogy de hát lebomló, és hiába mondom, hogy kiválóan tudok szívószál nélkül inni, kihozzák. Megjelentek a boltokban a kis péksüteményes-zöldséges zacskókból is a lebomlók, ám miért venné meg ezt bárki, amikor ott van mellette az ingyenes, amit nem sújtott a tilalom? Ahova lépünk, lebomló megoldásokkal is találkozunk, és lelkünk megnyugszik – már ha háborgott egyáltalán.

A lebomló, amit nem is bontunk le

Három probléma is van ezzel a dologgal: az egyik, hogy ezen anyagok zöme nem bomlik ám le akárhol, hanem kizárólag ipari komposztálóban – amit Magyarországon nem találunk, de még gyűjtőpontot sem hozzá. Tehát annyit sem tehetünk meg vele, mint a hagyományos műanyaggal, hogy valamennyire megpróbáljuk újrahasznosítani: megy a vegyes hulladékba (onnan pedig nagy valószínűséggel az égetőbe). Tegnap két alkalmazottal is beszélgettem erről: A bevásárlóközpont éttermi szemetesét ürítő hölgytől azt próbáltam megtudni, hogy az újonnan bevezetett zsíros, ételmaradékos papírtányérokat hova kell dobni, és bár volt egy olyan rossz tippje, hogy a papírszemétbe, arról fogalma sem volt, mi lesz vele aztán. A moziban pedig a lebomló műanyag pohárfedelet ajánlgatta a büfében ügyeletes munkaerő, beismerve, hogy onnan tudja, hogy lebomló, mert neki a főnök ezt mondta. Annyit tudott, hogy bezzeg a nachosos műanyag tál nem az, de tudjuk, hogy az utóbbit legalább újra lehetne hasznosítani – ha hazaviszed, mert a mozi ezzel nem foglalkozik. 

A második, hogy bizony ezeket elő is kell állítani, és míg a hagyományos műanyagoknál legalább az előállítás lábnyoma alacsony volt, itt azt is elvesztettük. A martonvásári Agroverzum bejáratánál láttam most egy rendkívül szellemes (ám sajnos pontatlan) szemléltetést, hogy hogyan alakult, és fog alakulni a Föld kukoricafogyasztása. Ennek biztosításához új területeket kell bevonni a kukoricatermesztésbe, miközben a túléléshez területeket kellene visszaadnunk a természetnek. Ha a kukoricát nemcsak megesszük, hanem nejlonzacskót, kávékapszulát kezdünk el belőle csinálni, akkor bizony erőtlenek a jövőre vonatkozó becslések.

A harmadik, hogy mivel semmi nem lett igazából kivezetve, a népnek még mindig fogalma sincs, hogy a műanyagokkal, sőt, egyszer használatos tárgyakkal bármi gond lenne. Persze ehhez hozzátartozik, hogy sokan jókora készleteket halmoztak fel előre a tiltott dolgokból, tehát semmiféle változást nem hozott ez a rettenetesen gyötrelmesen hosszú idő alatt kiköhögött intézkedés. Aki mégis hallott róla, az könnyen hiheti, hogy elindult felülről valami, csakhogy ez zsákutca. A törvény nem nyúlt a gyári csomagolásokhoz, a fémgőzölt műanyaghoz, az indokolatlanul sok rétegű csomagoláshoz. A boltok továbbra is lelkesen osztogatják vásárlásunkat megjutalmazandó a becsomagolt kis promóciós műanyagvackokat, és az aprópénzzel működő kis műanyagjáték-automatákat se kellett leszerelni: hadd legyen a gyerekeknek jó!

Mi most a tanulság?

Szerintem ezen gondolatmenet végén szükségtelen említenem, hogy mennyire nem jó mindez a gyerekeknek – és persze a felnőtteknek sem. De akkor mit tegyünk? Újfent szeretném hangsúlyozni, hogy annak, hogy kizárólag felülről várjuk az ökológiai válság megoldását, csúnya vége lesz. A legtöbb, amit várhatunk, az egy hosszú előkészítés után bevezetett nesze semmi, fogd meg jól törvény. Amíg ugyanis megvesszük ezeket az agyoncsomagolt vackokat, minden zsemléhez új zacskót kérünk, nem viszünk magunkkal dobozt a kajamaradéknak, nem viszünk evőeszközt, hogy ne kelljen elvenni az egyszer használatosat, addig a rendszer szépen ki fogja szolgálni az igényeinket. Pontosabban addig, amíg lesz mit csomagolni, megenni.

Vidd haza a szemeted, akkor majd könnyebb lesz csökkenteni a hulladékodat! Juttass el az újrafeldolgozóhoz mindent, amit tudsz! Amit nem tudsz, meg se vedd! Ne vásárolj annyit, gúzsba kötnek a tárgyaid! Keresd meg a legközelebbi komposztpontot, és kapcsolódj be a gondozásába! Locsolj meg egy frissen ültetett fát, ha mással nem, a kulacsban megmaradt vizeddel! Szállj ki az autóból: nem azért, mert dugó van, hanem, hogy ne legyen dugó! Változtasd meg az életedet, hogy lássák ezek a nagyokosok fent, hogy nem arra van szükséged, amit el akarnak adni neked! Ha saját zsebükre megy a játék, ők is változtatni fognak, ne félj! Nélküled viszont nem fog menni.

És hogy segítsek is a változásban, ne csak az észt osszam: legyen nálad textilszatyor vásárláshoz elég, de ne vegyél! Van otthon foltos, szakadt ruhád, rittyents belőle! Ha nem tudsz, szólj, segítek. Ugyanis, mint minden szülő, én is mindent megtennék a gyerekeim jövőjéért.