Akkor is tégy meg mindent a szemétcsökkentésért, ha senki nem segít!

Gerillakuka

Gerillakuka

Nem hálás feladat

2019. május 07. - reyj

Bár mottónk, hogy akkor is tegyünk meg mindent, ha senki nem segít, célunk mégis az, hogy közösségekben valósítsuk meg a szemétcsökkentést, hiszen akkor lesz egyre több értelme a dolognak, ha egyre többen csináljuk. Aki viszont kezét ennek az ekének a szarvára tette, az bizony elismerésen kívül mindent kap, szóval nehéz nem visszafordulni.

Csak egy konkrét példa: megpróbáltunk zero waste irányba terelni egy közösségi bált. Mindezt úgy, hogy a bálozó közönség ne érzékeljen negatív változást. Mit terveztünk hát: leszámolni az egyszerhasználatos poharakkal, szelektálni a keletkező hulladékot, elérni, hogy a tombolán minél kevesebb újonnan vásárolt dolog legyen textilmaradékokból varrt textilzsákokban átadva, illetve, hogy a gyerekek számára nyeretlen tombolaszelvényekből megvásárolható apróságok között ne legyen kínai piacról származó műanyag bóvli.

Mindjárt az első pontért őrült küzdelmet kellett vívni: legyen inkább komposztálható műanyag pohár (egyszerhasználatos, csak ipari körülmények között komposztálható, a legjobb esetben is a műanyagszemétbe dobja a tulajdonosa). Jó, akkor legyen papírpohár (ki gondolta volna, hogy nem lehet 100% papírt kapni). És végül: rendben, legyen színes, időtálló műanyag, de ne megszámozva a megkülönböztethetőség kedvéért, hanem ábrákkal – a kisgyerekek kedvéért. Bizony, egy teljes napon át rajzoltuk a gyerekekkel a jeleket a poharak aljára, mire elkészültünk: már csak a mosogatás van hátra. Tehát embertelen munka, de legalább siker.

poh_r.jpg

A szelektálás tőlünk függetlenül be lett ígérve, és mivel egy szeletív szemetesekkel bővel ellátott iskola volt a helyszín, annyira nem aggódtunk. Sajnos azonban csak a catering cég munkatársai pakolgatták külön a szemeteket (nagyon derekasan!), a bálozók ügyesen találtak maguknak kommunális szemetest sörösdobozaik, szalvétáik, fél szendvicseik számára. Mindegy, szétválogattuk, elhoztuk (a válogatáson kívül más különleges terv nem volt vele, hacsak az nem, hogy az ételmaradékot és az étellel szennyezett papírt komposztáljuk), de felvetődik a kérdés: vajon miért nem kézenfekvő még mindig, hogy egy ilyesmivel foglalkozó cég nagykereskedelmi, hordós kiszerelésben vegye az italokat ahelyett, hogy beszabadulna egy szupermarketbe a petpalackok közé.

A válogatás után maradó, nem újrafeldolgozható kommunális hulladék gyakorlatilag lufikból és ragasztószalagokból állt – az előbbi véletlenül pont most új elem volt e bál történetében, kár érte. Szintén kellemetlen meglepetés volt a kapszulás kávéfőző megjelenése, szerencsére nemigen használták. A hulladékminimalizálás mindenesetre megvalósult: milyen jó lett volna, ha a közönség mélyebben részt vett volna benne, ha azonosul vele, ha hazaviszi a törekvést! Íme a végeredmény, ez egy közel kétszázfős, egészestés rendezvény teljes szemete (a műanyagtálca oldalt már nem, azt csak tisztogatni kell):

reszt.jpg

A tombola szervezését tokkal-vonóval megkaptuk, sőt, még textilszatyrokat is hozzá, de természetesen az általunk gyűjtött anyagmaradékok helyett zömmel újonnan vásárolt textilekből készültek, és sajnos nem az az összehúzhatós verzió, ami olyan praktikus péksütemények és gyümölcsök vásárlására a boltokban kitett hajszálvékony nejlonzacskók helyett, hanem (kétségtelenül gyönyörűen megvarrt) szalagfüles szatyrok, amiknek az előállítása így nem túl környezetkímélő, és mivel strapabírásban nem veszik fel a versenyt a műanyag bevásárlótáskákkal, valószínűleg nem térülnek meg használat közben sem, nem bírják addig, hogy visszahozzák a textiltermelés óriási lábnyomát. Viszont az erőfeszítések megkezdődtek, értékeljük őket. A nyereményekhez útmutatót mellékeltünk: mi hova kerüljön, ha tönkremegy, vagy nem kell már. img_20190506_115820.jpg

Ami nagy csalódás volt, az az, hogy a többhetes, olcsó, ám minőségi gyerekjátékok beszerzésére irányuló erőfeszítéseink dacára sajnos ezen a ponton megbicsaklott bennünk a bizalom, és csak bejöttek a kínai műanyagáruk is. Másnap már a hallom ám, hogy az egyik még aznap eltört cucc szomorú tulajdonosának apukája érdeklődik, hol is pótolhatná ezt a pompás vételt. De talán a felét ennek a résznek is megspóroltuk.

Elfáradtunk. Elfáradni nem rossz, hiszen az élet küzdelem. Mi az, ami ebben mégis nyomasztó: talán az illetékesek: „köszönjétek meg, hogy egyáltalán ideengedtünk titeket” hozzáállása, ami együttjár az utolsó héten, utolsó napon beérkező telefonokkal, hogy mi mindent kéne még elintézni, a közben felsejlő keresztbeszervezésekkel, és végül a köszönetnyilvánításokkal, amiből tüntetőleg kimaradunk. Ez utóbbi inkább vicces.

A tragédia azonban nem ott van, hogy így fogadják az erőfeszítéseinket. A tragédia az lenne, ha abbahagynánk. Ez egyelőre nem következik be. A pohár félig televan, ugye. A kezünk még mindig az eke szarván. És persze mosogatjuk a poharakat a következő bulira. 

A bejegyzés trackback címe:

https://gerillakuka.blog.hu/api/trackback/id/tr3714810470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása