Szemetet – természetesen. Kéretlen közszolgálati cikksorozatunkban most megpróbáljuk összeszedni és logikus rendbe rakni az unásig ismételt és bizonyára mindenki által ismert szabályokat. És hogy miért? Mert számos projektünkben – oktatási intézményekben, a rendezvények hulladéktudatossá alakításában, a témával kapcsolatos ismeretterjesztésben – azt látjuk, hogy ezeket szabályokat mégis lehet, hogy nem ismeri mindenki. Látjuk, hogy ahol a legjobb szándékot találkozunk is, a válogatásba ott is számtalan hiba, és azon belül is számtalan típushiba csúszik.

Titokban abban reménykedünk, hogy ha jó lesz ez a szabálygyűjtemény, akkor előbb-utóbb sok látogatója is lesz, hivatkozások is mutatnak rá, a keresők is felminősítik, és akkor az a hatalmas felelősség is a nyakunkba szakad, hogy a szabálygyűjteménynek mindig a legjobbnak is kell lennie. Ennél is fontosabb és talán realisztikusabb elvárás viszont, hogy ha csinálunk itt egy jó szabályrendszert, akkor a nulláról kezdett magyarázatok helyett csak ennek a linkjét kell mutogatni. Annak érdekében, hogy a gyűjtemény a legjobb lehessen, várjuk a kommentbeli jótanácsokat is, és azokat kitárgyalva időről időre frissítjük is ezt a gyűjteményt. 

E négy szemétfajta szelektálási szabályairól lesz szó

Négy nagy szemétfajta szabályait fogjuk összegyűjteni (ahogy elkészülnek a cikkek, ez a felsorolás tartalomjegyzékként linkekké alakul): 

1. A műanyag-fém-stb. részét, amit Budapesten a sárga kukába kell tenni, 
2. A papírféleségek szabályait, amelyek Budapesten a kék kukához tartoznak, 
3. A komposztálnivalókkal kapcsolatos tudnivalókat, amelyekhez Budapesten nincs kuka, de esetleg lesz, 
4. S végül az üveggyűjtés szabályait, amihez Budapesten kuka nem is tartozik. 

Az alapszabályok után minden fajtánál külön kitérünk kétféle típushibára: mit szoktak ide rakni, miközben nem idevaló, és mit szoktak máshova tenni, miközben idevaló lenne. Mind az alapszabályokat, mind a típushibák tárgyalását ki fogjuk egészíteni a közlendő szabályok magyarázatával is, hiszen mindenkibe szorult egy kis tudós, aki szeretné tudni a puszta információ mögött az okokat. Nem mellesleg ennek az elemi tudományos kíváncsiságnak a kielégítése segít abban is, hogy a szabályokat könnyű legyen megjegyezni, illetve abban is, hogy ha olyan szemét kerül a kezünkbe, amiről pont nem volt itt szabály, logikus úton ki tudjuk találni, hova is való. 

Természetesen a tartalomjegyzékhez, valamint az alapvető szabályokhoz is szívesen fogadunk jól megalapozott észrevételeket. Ha jobb lenne más felosztást követni, más tételt is felvenni a listába vagy akár valamelyiket törölni, és erről valaki meggyőz minket, javítjuk már ezt a nyitócikket is. 

Pár alapvető általános szabály 

De hogy ez a nyitócikk se maradjon érdemi tartalom nélkül, pár olyan szabályt érdemes itt is összegyűjteni, ami az összes hulladékfajtára vonatkozik, vagy magát a szelektálást általánosan befolyásolja. 

Hulladékcsökkentés: nagyon jó a helyes szemétválogatás, mert hozzásegíti a hulladékos rendszert ahhoz, hogy a lehető legtöbbet kihozza a szemetünkből (azaz a lehet legkevesebb környezetterhelést hozza ki belőle), de nem árt mindig észben tartani, hogy az újrafeldolgozás maga is egy környezetterhelő tevékenység. Energia kell hozzá, víz, sok-sok szállítás, és ráadásul nem kis hibaszázalékkal dolgozik. Arról nem is beszélve, hogy a szemét épp' az imént még árucikk volt, aminek a megtermeléséhez szintén kellett egy rakás környezeti erőforrás. A legjobb ezért, ha nem termelünk szemetet; szelektáltat sem. 

A szemétegyesítés tilalma: talán a szelektálás lényegéből, mibenlétéből a legtöbbek számára logikusan következik, hogy e folyamat fordítottja, több szemét egy csomóba dolgozása, kombinálása csak rossz vért szülhet. Kerülendő tehát a palackba, sörösdobozba gyömöszölt csikk (hogy ezzel mennyit szívunk mi is az utcai szelektívben!), a kukán belül zacskóba gyűjtött szemét (bár a nagy zsákokat elintézi egy zacskótépő készség, ezzel se bonyolítsuk a helyzetet, ha nem muszáj!), illetve tilos még a látványosan többfajta részből összetett hulladékok egyben hagyása (például, amikor a joghurtospoháron hagyjuk az alumíniumfóliából készült tetőt, illetve benne a joghurt egy részét; vagy amikor a műanyagcsomagolásba biggyesztett papír merevítőket, háttérképeket, ismertetőket nem szedjük ki). Sajnos akár többféle műanyag egybegyűrése is problematikus tud lenni, pedig ezt azért már végképp kevesen gondolnánk, nemde? Azért fontos ez, mert bármilyen módon menjen is a szemétválogatás (kézi erővel, fajsúly szerint, vagy akár hipermodern optikai berendezéssel), arra nem lesz se idő, se lehetőség, hogy az ilyen „egyben vegyes” hulladékokat valaki vagy valami szétbögyözze. Vagy megy az egész a fő komponens útjára erősen szennyezett tételként, vagy besorolhatatlanként visszakerül egy vegyes gyűjtésbe. 

A szemétdarabolás tilalma: látszólag a szemétegyesítés szöges ellentéte, valójában egy másik káros folyamat az egyfajta anyagból álló szemetek felesleges darabolása (a szemétegyesítés valódi ellentéte a többfajta komponens szétválasztása, amit fentebb már említettünk). Ha a válogatáshoz, az újrafeldolgozáshoz kell, akkor a megfelelő üzemben minden darabolást meg fognak csinálni, de ha mi ezt előre megtesszük, akkor csak akadályozhatjuk a válogatást. Leginkább a kézi válogatásra igaz, hogy – miután egy darab egy mozdulat – a több darab rontja a válogatás hatékonyságát. Egy adott méret alatt ráadásul a kérdéses szemétdarab le is kerülhet a rendszer ingerküszöbe alá: a centiméteres vagy kisebb szilánkok, miszlikek, fecnik jó eséllyel soha nem hasznosulnak (kivétel persze a komposztálás, de az azért, mert nem emberi technológiával megy). 

A vegyeskuka bűnös volta: nagyon sokan kimondva is, de a legtöbben hallgatólagosan azt feltételezik, azt adják tovább a szelektálási tudományukkal, hogy ha valaki akar, és még a technikai feltételek is adottak, akkor lehet szelektálni, de ha ezen előfeltételek nem állnak össze – akár csak egyetlen is hiányzik –, akkor még mindig ott a jó öreg alapértelmezett megoldás, a vegyeskuka. Az a kályha, amihez mindig vissza lehet térni, annak mindig kötelező léteznie, és mindent kötelező elfogadnia, míg a szelektív csak egyfajta opcionális többletszolgáltatás. Ezt a gondolkodást meg kell fordítani! Szelektálni kötelező, azaz van nagyon sokfajta olyan szemét, amit a vegyesbe nem lehet betenni. Minden színes kuka ismertetőjében látunk oda nem rakható kivételeket felsoroló listát. A vegyeskukán miért nem látunk ilyet? Főleg annak tudatában, hogy az egész szelektálási rendszer célja (jó esetben) az, hogy a vegyesszemét mennyisége csökkenjen. Szóval, az előfeltételek közül az akaratnak kötelező meglennie, a technikai feltételek hiányait pedig rövid távon jó lenne pótolni (például azzal, hogy csak ott válunk meg a szemetünktől, ahol ezt szelektíven tudjuk megtenni), hosszabb távon pedig jó lenne orvosolni (a mindenkori felhasználók ezt esetleg kíméletlen panaszáradattal segíthetik elő a rendszer szereplői felé). Taszító kellene, hogy legyen már a tudat is, hogy a vegyesbe teszünk bármit. 

Nem mindenhol pont ebben a felosztásban gyűjtenek: budapestiként a budapesti rendszerből indulunk ki, de ez korántsem általános. A legfőbb eltérésként Magyarország többi területén általános megoldás, hogy a „sárga” hulladéktípusokat és a papírféléket egy hulladékáramban gyűjtik be. Ez azért lehetséges így, mert az a technológia, ami szétválasztja a különböző műanyagfajtákat – akár kézi, akár valami egészen fennkölt modern megoldás –, szét tudja választani a papírt is a műanyagoktól (persze ez sem megy áldozat nélkül: a benti továbbválogatásnál ez több odafigyelést, energiát, munkát igényel; ráadásul a kisebb és vékonyabb műanyagszemeteket, pl. fóliadarabokat kifejezetten nehéz a papírból kiválogatni). Tekintve egyébként, hogy az üveg és a biohulladék házhoz menő gyűjtését az ország túlnyomó részén csak hírből ismerik, ennek az összevont szelektív világában az a következménye, hogy a vegyesen kívül csak egyetlen másik fajta hulladékgyűjtésre van szükség (amit a sors fintoraként szelektívnek neveznek, miközben már egy csomó mindent szétválogatatlanul tartalmaz). Egyszerűbb a gyűjtés, cserébe nehezebb az utóválogatás. 

Amit mi jól szelektáltunk, „odabent” azt is tovább kell szelektálni: és ha már az utóválogatásnál tartunk, mindig tartsuk észben, hogy amit produkálunk, azzal még foglalkozni kell, az jó eséllyel még más emberek kezén is keresztülmegy. Emiatt ne produkáljunk olyan szelektív szemetet, ami undorító. Ne legyen koszos, büdös, ne úszkáljon a műanyagszemétben a különféle csomagolásokból kicsurgó szerves kulimáz, mert az már a mi kukánkat is elviselhetetlenné teszi, de a válogatáskor is csak a terhére van embernek, gépnek. És még az is könnyen lehet, hogy ha van is technológiája a koszosan betett szemét mosásának (például vastagabb műanyag edényeknél), a többi, szennyeződésre érzékenyebb szemetet (például papír és fóliák) a szemét közt csordogáló szerves szmötyi teljesen feldolgozhatatlanná teheti. Úgy tegyünk tehát a szelektív kukába bármit, mintha másnap turkálni szeretnénk benne!