Hogyan is produkájuk azt a bizonyos minőségi szelektív szemetet? Meddig jó mosogatni a műanyagot, és honnan vízpazarlás? Letépjük a papírcímkét a konzervdobozról? Akkor most sok kis idióta szabályt kell betartani? Ahány szemét, annyiféle gondoskodás? Megírtuk már, hogy szelektálni csak lelkiismeretesen érdemes, most megírjuk, hogy ez miért nem bonyolult.
Szerencsére csak egy szabályt kell tudni ehhez is: a kuka nem egy alternatív univerzum bejárata. Ha ugyanis csak egy kicsit belegondolunk, mi történik majd a szemetünkkel, rögtön kiderül az is, hogy hogyan tudjuk ezt megfelelően előkészíteni.
Műanyag
Műanyagból sokféle van, ezért ezt a válogatóműben sokféle részhalmazra kell szétválogatni. Csúcstechnológia ide vagy oda, ez első körben kézzel történik, ezért a legfontosabb szabály, hogy amit a szelektívbe teszünk, az ne legyen undorító. Ez már csak azért is így jó, mert a szemét útja azzal kezdődik, hogy a kukában, zsákban áll pár hétig, és ami kezdetben gusztustalan volt, az gyorsan tud tovább romlani – kiváltképp nyáron.
A legfontosabb, hogy ne legyen undorító
Célszerű tehát az ételmaradékkal, egyéb gyanús dolgokkal szennyezett műanyagot nagy vonalakban megtisztítani. Erre túl sok vizet ne pazaroljunk, de keveset lehet. Flakonoknál, zacskóknál figyeljünk arra, hogy nagyon kevés (egy-két kortynyi) vízzel kétszer-háromszor öblíteni sokkal hatékonyabb, mint több vízzel egyszer (a matematika rajongóinak: az exponenciális függvény mindig győz a lineáris felett). A gyerekzsúrból megmaradó nagyobb mennyiségű műanyagtányért, evőeszközt, poharat érdemes lehet a legrövidebb mosogatógép-programmal lekezeni, hiszen a gép eleve rendkívül takarékos (egy-két ételes flakont, poharat a normál mosogatás mellé is be lehet tenni). A felvágottak csomagolását, ha éppen ki van eresztve csapban a forróvíz, vagy csöpög belőlük a páclé, érdemes egy icipici vízmennyiséggel kilötyögtetni, de alapvetően minden műanyagra igaz, hogy túltisztítani sem érdemes, mivel az újrafeldolgozás előkészítésekor egy alapos mosást úgyis be kell iktatni.
Persze, az egyéb szennyeződéseket is igyekezzünk eltávolítani, pl. a papírral összeragasztott műanyagcsomagolásokat viszonylag tisztességesen válasszuk szét! Azt a hibát semmiképpen se kövessük el, hogy a szárazon eltávolítható szennyeződést, pl. morzsát nem öntjük ki. Talán azt is érdemes mérlegelni, hogy az olyan műanyagcuccoknál, ahol maga a műanyag nagyon kevés – pl. vékony zacskók, folpack, műanyaghab – már egy kis szennyeződés is relatíve sok, ezért ezeket, ha erősen szennyezettek, inkább érdemes lehet a vegyesbe dobni, vagy leginkább el se használni. (Hardcore tipp: ha mégis zacskót veszünk zöldséghez, péksüteményhez, a papírcímkét akkor se ragasszuk rá!) A különleges állagú vagy nagyon összetett műanyagtárgyak (polisztirolhab, textil, cd lemez, kazetta) pedig általában nem alkalmasak a „főáramban” való feldolgozásra, ezért keressük meg a speciálisan erre szolgáló gyűjtési lehetőségeket (igen, ezekből sokkal többnek kellene lennie).
Fém
A fémet most már általánosan a műanyaggal együtt gyűjtjük, ezért ami a kulturáltságot illeti, a szabályok hasonlóak. Annyit érdemes megjegyezni, hogy a fémek újrafeldolgozásakor az éghető (szerves) szennyeződés általában nem jelent problémát, tehát itt a kulturáltság maga a fő érv. Ha a fémre ráragasztott papír vagy műanyag könnyen lejön, akkor érdemes leszedni, mivel – alapszabály – a több helyre dobható dolgot mindig oda kell dobni, ahol a legjobban hasznosul. A papír például a papírok közt van a legjobb helyen, nem pedig a kohóban elégve.
Sokszor össze van ragasztva, építve a műanyag és a fém, például a tejfölöspohár és a teteje. Ezt – hiába azonos kukába megy – mindig érdemes szétválasztva a kukába dobni, mert a válogatáskor már senki se fogja szétpepecselni: vagy megy az egész a fémbe, és a műanyag nem hasznosul, vagy használhatatlan az egész. Ez egyébként vonatkozik a többféle műanyagra is, tehát eltérő dolgokat (különféle dobozokat, poharakat, zacskókat) jobb, ha nem teszünk szorosan egymásba (őrléskor ezt megoldja a rendszer, de a kézi előválogatás számára ez az állapot sokszor használhatatlan).
Papír
Budapesten a papírhoz, de egyes más területeken máshoz tartoznak az italos kartonok, tejesdobozok. Különféle álláspontok keringenek arról, hogy a zárhatóakat vissza kell-e zárni, de mivel a zárható doboznak már a csőre is műanyag, valószínűleg nem jelent többletproblémát a visszatett kupak. Annál többet segít viszont, amikor a dobozt nem öblítettük ki – nem kötelező ugyanis, hiszen a feldolgozás itt is magában foglal egy mosást. A vissza nem zárt dobozokat azonban mindenképpen ki kell öblíteni, hogy ne legyenek undorítóak – mégpedig itt is többször minimális vízzel, nem pedig egy naggyal.
A „normális” papírról érdemes tudni, hogy a benne levő rostanyag minőségétől függően ezt is előválogatják. Itt nagy vonalakban az a szabály, hogy minél durvább a papír, annál értékesebb (kevésbe töredezett) a rostanyag. E szabály is egyszerűsödik még: a hullámpapír a legértékesebb, ezt általában már kezdetben különválasztják a többitől. Természetesen itt is segít a minél kevesebb szennyeződés, ezért az általában előforduló nagyobb műanyag ragasztószalagokat, egyéb függelékeket szedjük le! (Aztán, ha tisztán lejöttek, mehetnek a műanyagba, de pl. a ragasztószalag szinte biztosan a vegyes szemétbe fog menni.)
Ha a papír szerves anyaggal, legtöbbször étellel szennyezett (pl. a pizzásdoboz durva részei vagy háztartási papírtörlő, zsebkendő), akkor ne tegyük a papírszemétbe! Ez a szabály érvényes az olyan papírra is, amely vizesedve állt, és megrohadt, megpenészedett. Ez utóbbi miatt a papírkuka mindig legyen száraz! Az így diszkvalifikált papírt viszont ne tegyük a vegyes szemétbe, hanem komposztálni kell. A papír ugyanis nem más, mint feldolgozott fa, és így alapvetően jól komposztálható (kivéve, ha az a fényes réteg rajta műanyag). Még a tiszta papír is, de annak csak a második legjobb helye a komposzt, ezért nyilván inkább a papírkukába menjen.
Komposztálható hulladékok
És itt elérkeztük a reciklálás legdicsőségesebb részéhez, a komposztáláshoz. Az ilyen hulladékot ugyanis úgy tudjuk újrahasznosítani, hogy nem is kell a kukába kerülnie – tehát itt már arról van szó a rendszer szempontjából, hogy a szemetet meg se termeltük! Minderre csak egy jóleső ráadás, hogy itt az újrahasznosítást mi magunk végezhetjük, mi magunk láthatjuk, nem kell semmit másra bízni, nem kell semmit másoknak elhinni arról, hogy hol és mi történik a hulladékunkkal.
De erről majd legközelebb. Egyelőre elöljáróban annyit, hogy sokkal több dolog komposztálható, mint azt a közkeletű tanácsokban hirdetik.