Akkor is tégy meg mindent a szemétcsökkentésért, ha senki nem segít!

Gerillakuka

Gerillakuka

Hogyan szelektáljunk?

2018. november 08. - bozon

Hogyan is produkájuk azt a bizonyos minőségi szelektív szemetet? Meddig jó mosogatni a műanyagot, és honnan vízpazarlás? Letépjük a papírcímkét a konzervdobozról? Akkor most sok kis idióta szabályt kell betartani? Ahány szemét, annyiféle gondoskodás? Megírtuk már, hogy szelektálni csak lelkiismeretesen érdemes, most megírjuk, hogy ez miért nem bonyolult.

Szerencsére csak egy szabályt kell tudni ehhez is: a kuka nem egy alternatív univerzum bejárata. Ha ugyanis csak egy kicsit belegondolunk, mi történik majd a szemetünkkel, rögtön kiderül az is, hogy hogyan tudjuk ezt megfelelően előkészíteni.

Műanyag

Műanyagból sokféle van, ezért ezt a válogatóműben sokféle részhalmazra kell szétválogatni. Csúcstechnológia ide vagy oda, ez első körben kézzel történik, ezért a legfontosabb szabály, hogy amit a szelektívbe teszünk, az ne legyen undorító. Ez már csak azért is így jó, mert a szemét útja azzal kezdődik, hogy a kukában, zsákban áll pár hétig, és ami kezdetben gusztustalan volt, az gyorsan tud tovább romlani – kiváltképp nyáron.

dsc02515-kicsi.JPG
A legfontosabb, hogy ne legyen undorító

Célszerű tehát az ételmaradékkal, egyéb gyanús dolgokkal szennyezett műanyagot nagy vonalakban megtisztítani. Erre túl sok vizet ne pazaroljunk, de keveset lehet. Flakonoknál, zacskóknál figyeljünk arra, hogy nagyon kevés (egy-két kortynyi) vízzel kétszer-háromszor öblíteni sokkal hatékonyabb, mint több vízzel egyszer (a matematika rajongóinak: az exponenciális függvény mindig győz a lineáris felett). A gyerekzsúrból megmaradó nagyobb mennyiségű műanyagtányért, evőeszközt, poharat érdemes lehet a legrövidebb mosogatógép-programmal lekezeni, hiszen a gép eleve rendkívül takarékos (egy-két ételes flakont, poharat a normál mosogatás mellé is be lehet tenni). A felvágottak csomagolását, ha éppen ki van eresztve csapban a forróvíz, vagy csöpög belőlük a páclé, érdemes egy icipici vízmennyiséggel kilötyögtetni, de alapvetően minden műanyagra igaz, hogy túltisztítani sem érdemes, mivel az újrafeldolgozás előkészítésekor egy alapos mosást úgyis be kell iktatni.

Persze, az egyéb szennyeződéseket is igyekezzünk eltávolítani, pl. a papírral összeragasztott műanyagcsomagolásokat viszonylag tisztességesen válasszuk szét! Azt a hibát semmiképpen se kövessük el, hogy a szárazon eltávolítható szennyeződést, pl. morzsát nem öntjük ki. Talán azt is érdemes mérlegelni, hogy az olyan műanyagcuccoknál, ahol maga a műanyag nagyon kevés – pl. vékony zacskók, folpack, műanyaghab – már egy kis szennyeződés is relatíve sok, ezért ezeket, ha erősen szennyezettek, inkább érdemes lehet a vegyesbe dobni, vagy leginkább el se használni. (Hardcore tipp: ha mégis zacskót veszünk zöldséghez, péksüteményhez, a papírcímkét akkor se ragasszuk rá!) A különleges állagú vagy nagyon összetett műanyagtárgyak (polisztirolhab, textil, cd lemez, kazetta) pedig általában nem alkalmasak a „főáramban” való feldolgozásra, ezért keressük meg a speciálisan erre szolgáló gyűjtési lehetőségeket (igen, ezekből sokkal többnek kellene lennie).

Fém

A fémet most már általánosan a műanyaggal együtt gyűjtjük, ezért ami a kulturáltságot illeti, a szabályok hasonlóak. Annyit érdemes megjegyezni, hogy a fémek újrafeldolgozásakor az éghető (szerves) szennyeződés általában nem jelent problémát, tehát itt a kulturáltság maga a fő érv. Ha a fémre ráragasztott papír vagy műanyag könnyen lejön, akkor érdemes leszedni, mivel – alapszabály – a több helyre dobható dolgot mindig oda kell dobni, ahol a legjobban hasznosul. A papír például a papírok közt van a legjobb helyen, nem pedig a kohóban elégve.

Sokszor össze van ragasztva, építve a műanyag és a fém, például a tejfölöspohár és a teteje. Ezt – hiába azonos kukába megy – mindig érdemes szétválasztva a kukába dobni, mert a válogatáskor már senki se fogja szétpepecselni: vagy megy az egész a fémbe, és a műanyag nem hasznosul, vagy használhatatlan az egész. Ez egyébként vonatkozik a többféle műanyagra is, tehát eltérő dolgokat (különféle dobozokat, poharakat, zacskókat) jobb, ha nem teszünk szorosan egymásba (őrléskor ezt megoldja a rendszer, de a kézi előválogatás számára ez az állapot sokszor használhatatlan).

Papír

Budapesten a papírhoz, de egyes más területeken máshoz tartoznak az italos kartonok, tejesdobozok. Különféle álláspontok keringenek arról, hogy a zárhatóakat vissza kell-e zárni, de mivel a zárható doboznak már a csőre is műanyag, valószínűleg nem jelent többletproblémát a visszatett kupak. Annál többet segít viszont, amikor a dobozt nem öblítettük ki – nem kötelező ugyanis, hiszen a feldolgozás itt is magában foglal egy mosást. A vissza nem zárt dobozokat azonban mindenképpen ki kell öblíteni, hogy ne legyenek undorítóak – mégpedig itt is többször minimális vízzel, nem pedig egy naggyal.

A „normális” papírról érdemes tudni, hogy a benne levő rostanyag minőségétől függően ezt is előválogatják. Itt nagy vonalakban az a szabály, hogy minél durvább a papír, annál értékesebb (kevésbe töredezett) a rostanyag. E szabály is egyszerűsödik még: a hullámpapír a legértékesebb, ezt általában már kezdetben különválasztják a többitől. Természetesen itt is segít a minél kevesebb szennyeződés, ezért az általában előforduló nagyobb műanyag ragasztószalagokat, egyéb függelékeket szedjük le! (Aztán, ha tisztán lejöttek, mehetnek a műanyagba, de pl. a ragasztószalag szinte biztosan a vegyes szemétbe fog menni.)

Ha a papír szerves anyaggal, legtöbbször étellel szennyezett (pl. a pizzásdoboz durva részei vagy háztartási papírtörlő, zsebkendő), akkor ne tegyük a papírszemétbe! Ez a szabály érvényes az olyan papírra is, amely vizesedve állt, és megrohadt, megpenészedett. Ez utóbbi miatt a papírkuka mindig legyen száraz! Az így diszkvalifikált papírt viszont ne tegyük a vegyes szemétbe, hanem komposztálni kell. A papír ugyanis nem más, mint feldolgozott fa, és így alapvetően jól komposztálható (kivéve, ha az a fényes réteg rajta műanyag). Még a tiszta papír is, de annak csak a második legjobb helye a komposzt, ezért nyilván inkább a papírkukába menjen.

Komposztálható hulladékok

És itt elérkeztük a reciklálás legdicsőségesebb részéhez, a komposztáláshoz. Az ilyen hulladékot ugyanis úgy tudjuk újrahasznosítani, hogy nem is kell a kukába kerülnie – tehát itt már arról van szó a rendszer szempontjából, hogy a szemetet meg se termeltük! Minderre csak egy jóleső ráadás, hogy itt az újrahasznosítást mi magunk végezhetjük, mi magunk láthatjuk, nem kell semmit másra bízni, nem kell semmit másoknak elhinni arról, hogy hol és mi történik a hulladékunkkal. 

De erről majd legközelebb. Egyelőre elöljáróban annyit, hogy sokkal több dolog komposztálható, mint azt a közkeletű tanácsokban hirdetik.

A bejegyzés trackback címe:

https://gerillakuka.blog.hu/api/trackback/id/tr4714359407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kjanik 2018.11.09. 05:43:20

A műanyag-fém gyűjtő kukánk több mint egy hete időzik ürítetlenül a ház előtt.
Az automata ügyfélszolgálat az ez ügyben reklamálókat már külön menüpontban hessegeti el.

reyj 2018.11.09. 07:06:32

Igen, sajnos valóban vannak csúszások, a valódi megoldás az lenne, ha a kommunális szemét elszállításának gyakoriságát csökkentenék, és így elég munkaerő jutna a szelektív szemetesek ürítésére. Addig is ingyen lehet emailben nagyobb szelektív gyűjtőedényt igényelni az FKF-től, hogy a késlekedés dacára legyen elég hely a szelektív szemétnek. Ez egy öngerjesztő folyamat: akkor mernék a kommunális hulladék elszállítását ritkítani, ha szignifikánsan kevesebb vegyes szemetet termelnénk, tehát bármekkora is a kísértés, hogy leálljunk a szelektálással, ki kell tartani. Azt gondolom, hogy ha tömegesen jeleznénk az FKF-nek, (esetleg az önkormányzatoknak), hogy az erőforrásaikat elkezdhetnék átcsoportosítani a szelektív hulladékra, talán megmozdulhatna valami.

ügyelő 2018.11.09. 08:57:06

Csatlakozom az első hozzászólóhoz, a papír- gyűjtőt hétfő helyett csütörtökön, a műanyagost pont egy hét késéssel vitték el. Nagy nehezen rászokott az utcánk népe a szelektív gyűjtésre (figyeltem az induláskor kirakott szelektív edények telítettségét, és,h egyáltalán tették-e ki?), de az, hogy egy hétig áll a kuka a járdaszélen, rugdossák, a parkolni vágyók arrébb tologatják, a kutyák leizélik, a kukabúvárok többször átválogatják, szóval lassan arra jutok, hogy befejezem a szelektív gyűjtést.
Próbáltam e-mailben a FKF-nek jelezni, és/vagy választ kapni a szállítás idejére, de olyan bonyolult felületre jutottam a neten, hogy feladtam.
A munkaerő hiányhoz meg csak annyit, hogy talán a melósoknak is kéne egy kis emelést adni.

bozon 2018.11.09. 09:20:57

@ügyelő: Persze, a problémafelvetések egytől egyik igazak, de a lehető legrossszabb reakció lenne a szelektív gyűjtés feladása! Nyilvánvaló, hogy a szolgáltató, illetve a "rendszer" a legkisebb ellenállás irányába indul el, és ha az a válogatás megszüntetése, akkor nagyot szívunk.

Az ügyfélszolgálat valószínűleg egy rahedli levelet kap ebben a témában. Én is csak azt tudom javasolni, hogy ezek a levelek elsősorban ne a szelektív el nem szállításáról szóljanak (nem akarok rosszat feltételezni, de szerintem az ilyen tárgyú leveleket már el se olvassák), hanem például arról, hogy a vegyes elszállítására a heti ütem túl sűrű.

Egyébként én remélem, hogy talán így novemberre a nyári szabadságolások hatása kifut, és visszaállunk a nyár előtt megszokott pontos ürítésre (ugye, nyár előtt máshol is rendben ment minden, nem csak azokon a helyeken, amiket én ismerek?).

Arcade Macho 2018.11.09. 09:53:37

@ügyelő: " a kutyák leizélik,"
gondolkodtm en is valami hatekonyabb eszkozben, talan a T. Gazddak fejeben kellene rendet tenni...

Luca Burai 2018.11.09. 12:17:09

Az újságpapírból ki kell szedni a fém kapcsot?

sztrapacska 2018.11.09. 13:38:32

A tejföl, joghurt teteje mehet a fémbe? Csak mert erről hallottam már azt is, hogy igen, meg azt is hogy nem.

Tizedes1 2018.11.09. 13:56:25

@Luca Burai: nem kell.
azt egy erős mágnes általában kiszedi

bozon 2018.11.09. 14:39:39

@sztrapacska: Általában mehet, mert tiszta alumínium. Ez a legtöbb esetben így van, és szerintem mindenki tudja is, hogy mikor van ilyennel dolga. Érdemes letépni a pohárról, és külön a műanyag-fémbe tenni.

Néhány esetben előfordul valami többrétegű izé (pl. a Danone egyre kisebbre töpörödő kis joghurtjainál), amivel én sem tudom, mi a helyzet. Valószínűleg a tejesdobozokat is feldolgozó, többrétegű csomagolásokra kitalált technológia ezekkel is elbánna, de ha csak bedobjuk ugyanoda, ahová ezeket, valószínűleg akkor sem jutnak el a kívánt helyre (ugyanilyenek a többrétegű fűszeres és pudingporos tasakok is). Ezeket szerintem Magyarországon csak a vegyesbe lehet jó szívvel bedobni. :-(

bozon 2018.11.09. 14:41:14

@Tizedes1: Még annyit, hogy itt is segít elképzelni, hogy mi történhet a rendszerben. Mivel nincs az a szabályozás, ami garantálná, hogy az összes ember kivegye az összes kapcsot, valószínűleg egy másodperc alatt omlana össze az a rendszer, ami ezt nem tudja kezelni.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.11.09. 18:31:37

Nagyon jó és hasznos írás!
Jónéhány szelektíves év alatt kb ugyanide jutottam magam is egyébként. Mostanában szoktam rá, hogy a műanyag "edényeket" (tejföl, puding, joghurtok) berakom a mosogatógépbe a rendes edények mellé, így azok teljesen tisztán mennek a gyűjtőbe.
Sajnos hozzánk is begyűrűzött a kukaholding dicsőséges eredménye, így a papírgyűjtő másfél hete várja az elszállítást, de remélem, előbb-utóbb helyrerázódik a dolog és mehet tovább a szelekív gyűjtögetés.

meronem 2018.12.03. 13:41:41

Nagyon jó cikk, köszi. Nálam is már vagy tizenéve tartó kényszerbetegség a minél jobb szelektálás :-)
Nekem eddig a tejfölöspoharak tetőfóliája nem volt teljesen világos, hogy tényleg alumínium-e, de most már nyugodt szívvel gyűröm bele a sörösdobozokba :-)
A mosogatásról annyit, hogy én kézzel mosogatok (van egy módszerem, amivel hatékony :-) ) és a maradék álló öblítő vízben mosom és öblögetem el a műanyagot meg a Tetrapak dobozokat.
süti beállítások módosítása