Egyik szemünk sír, a másikat pedig már ki is sírtuk, mert amire a karácsonyi posztunkban még csak utaltunk, bekövetkezett, azaz inkább már csak kiderült: a kínai szemétexport leállítása óta eddig valahogy pakolgatták a cégek a szajrét, de mostanra láthatóan összeomlott egy másodnyersanyag-piac – elsőként a papíré.
Ezt a szemétexport leállításának pillanatában látni lehetett, ezért azonnal cselekedni kellett volna – amiben nem jeleskedett se a régi, se a mostani fővárosi vezetés. Itt most nemcsak arról van szó, hogy összeomlik egy bonyolult logisztikai rendszer, és akkor újra kell szervezni a technológiát, újra kell kötögetni a cégek közti szerződéseket, és ez mennyi munka; hanem arról is, hogy egy olyan közszolgáltatás, ami bizalmon alapuló lakossági együttműködést igényel, és aminek az elfogadottsága teljesen még ki sem alakult, hirtelen minden bizalmat megint elveszít.
Ha újra jönnek a hetekig nem ürített kukák, a szemétösszeöntések és a kissé negédes kifejezéssel „energetikai hasznosításnak” nevezett égetés, akkor újra elillan a lakosság hite abban, hogy érdemes együttműködni a szolgáltatókkal. A német nyelvterületen és Skandináviában elterjedt és sokat kárhoztatott gyakorlat, miszerint az égetést is újrahasznosításnak tekintik, és igen intenzíven élnek is vele, hirtelen hitelességi előnybe kerül. Ott legalább bevallják, hogy mit csinálnak.
De mit kellene tenni?
Nagyvárosi, regionális szinten bőven keletkezik elég hulladék ahhoz, hogy a teljes feldolgozóipart eltartsa – persze, ha a lakosság és a hulladékos szolgáltatók tényleg rendesen, szétválasztva gyűjtenek. Emiatt a szemét nemzetközi utaztatgatása, illetve a pakolgatás, égetőbe sunnyogás és hasonlók helyett helyben meg lehet és kell telepíteni a feldolgozást végző üzemeket. Mint olvassuk, a probléma egész Európára kiterjed, azonban a megoldást mindig helyben kell megadni.
Ez nemcsak azért jó, mert így a szállítás egyszerűbb, és a szállításból eredő szennyezés minimális, hanem azért is, mert átlátható és kotrollálató. A saját szemétdombunkon mi vagyunk az urak, a mi hatóságaink, a mi hulladékos szolgáltatóink, a mi feldolgozóink kérhetőek számon azért, ami az egész feldolgozási láncban folyik a gyűjtéstől az új alapanyagok eladásáig.
Aki nem ezt csinálja, az továbbra is csak meg akarja úszni a feladatot – mint ahogy az utcai szemétdombokat eredményező, gondozatlan szigetes rendszert is csak akkor szüntette meg a Főváros, amikor az már tarthatatlanná vált, és a házhoz menő gyűjtés létrehozását ki is fizette az EU.
Persze, pampoghatunk arról, hogy mit csináljanak „a nagyok”, senki nem figyel oda. Mi, a városlakók két dolgot tehetünk:
- Ahogy a szemétkáosz idején is, kitartunk. Nem tágítunk a szemét szétválogatásától, a bizalom megelőlegezésétől a nehéz időkben sem.
- Arra törekszünk, ami biztos. Ez pedig további két dolog: a hulladékcsökkentés és a komposztálás (ajjaj, egy nagy komposztálós cikkel még adósok vagyunk! – a lényeg, hogy amit csak lehet, bízzunk a természetes recyclingra, ne nagyon higgyünk a kivételek felsorolásával okosító forrásoknak). Ne vásároljunk felesleges dolgokat, ne gyártsunk sokat még a szelektív szemétből se!
És itt nincs vége
Nem kell emberfeletti logikai képesség ahhoz, hogy kitaláljuk, a teljes ázsiai szemétexport leállása – mivel most már a Kína szerepét átvevő alternatív országok is sorban mondják be az unalmast – a többi hulladékfajta esetében is pont ezt a problémát fogja okozni. Azt, hogy az értéktelenebb műanyagfajtákkal mi történik, már most nem szeretnénk tudni (valójában persze tudni kellene); de van konkrét jelölt a következő összeomlásos hírre is.
Az italos kartonokat (Tetra Pak és társai – az italosdobozokon kívül elvileg ide lehetne becsatornázni a „papír-” poharakat is) sem veszi át már senki. Noha Budapesten a papírba dobjuk, és onnan szelektálja ki a szolgáltató, egy másik hulladékfajtáról, más feldolgozási technológiákról van szó. Ez a történet eddig sem volt mentes a ködösítéstől, illetve dobozok a több rétegéből eddig is csak a papírnak volt esélye az újrahasznosításra, de most úgy hallottuk, a nagykereskedelem szintjén e hulladékfajtára is legfeljebb az ingyenes átvétel és az égetőbe küldés vár manapság.
Prágában a más feldolgozást igénylő italos kartonokat külön is gyűjtik, de csak szigeteken – viszont tisztítják az utcákat a szigetek mellett is!
Már-már minden elé odaértendő, hogy „állítólag”, de ez a részben idehaza, részben Lengyelországban feldolgozott szemét mutatja, hogy létezhet, működhet, azaz lehetséges Közép-Európában is a helyi újrafeldolgozás. Szemét pedig van dögivel. Miért nem telepítjük ezt is helybe, mégpedig a kellő kapacitással?
De addig is: a szelektálható szemetet se termelje senki, ha nem muszáj!
