Mi sem mutatja jobban, hogy a fenntartható élet szervezését alulról kell kezdeni, mint az, hogy még ha megjelennek is felülről jövő zöld kezdeményezések, ezek általában annak tudhatók be, hogy nem volt elég keménykezű vezető, amelyik letörje ezeket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint amikor az intézkedések miatt hőzöngés támad, s a vezető válaszában nyoma sincs fenntarthatósági érveknek.

Innováció és technológia: sajátos angolsággal vidd haza egy ITM-rendezvényről. Zöld megfontolás lesz, vagy csak valami sóherség?

Így történik, hogy politikai indíttatásból nekiesnek a méhlegelőknek (nagyapám is mindig kaszált, aztán mégis van még néhány beporzó a világon, meg különben is, milyen méz lesz már a benzingőzben nővő virágokból), és egyedül a Főkert tud érdemben, érvekkel megnyilvánulni (aztán csak azt tükrözi, reposztolja a sok tényező). Vagy amikor felvetődik, hogy talán nem kéne mindenkinek mindenhova autóval menni: valahogy csak azon a tengelyen tudunk gondolkozni, hogy mert nagy a dugó, már gyalog is gyorsabban lehet haladni, ami persze felháborító.

Eközben a buszról jól lehet látni, hogy az autókban nem az üzemeltetési problémák elhárítására igyekvő mesteremberek, a nagybevásárlásra induló családok vagy a betegszállítók ülnek zömmel, hanem mindenhol egy-egy életerős ember, mellette prímán tömegközlekedéssel is szállítható retikül, aktatáska, hátizsák. Majd ha ők gyalog, busszal, villamossal, biciklivel mennek, máris gyorsabban célt érnek azok, akik nem szállhatnak ki az  autóból, és se gyalogos, se autós, se biciklista nem fullad bele a benzingőzbe, sőt, klímavédelmi szempontból is rendkívül üdvös lenne csökkenteni a széndioxid-kibocsátást – felfoghatatlan, hogy ez még mindig nem bír szempont lenni.

Ami azonban sokkal inkább blogunk profiljába vág, az a „Vidd haza a szemeted!” mondás. Már csak azért is, mert évek óta készülünk arra, hogy egyre több (álmainkban akár szelektív) szemetest helyezzünk el a városban, és találjunk ezeknek örökbefogadókat, akik vállalják (szelektív) ürítésüket. Ezzel még nem sokra jutottunk, pedig már jó sok bödönt összegyűjtöttünk, azonban kevés az önkéntes, de még kevesebb a hatósági együttműködési szándék, és hogy-hogy nem, szigorúan anyagi okokra hivatkozva, rengeteg utcai szemetest eközben még le is szereltek a városban.

Ezzel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Az egyik vonulat nyilván az, hogy az ezekbe való szemét is az utcán fog kikötni. A másik viszont az, hogy nem tudom elképzelni, hogy valaki, aki otthon amúgy lelkiismeretesen szelektálja a szemetet, kürült petpalackját utcai szemetesbe dobná jó lelkiismerettel. Miután tehát végre a nagy többség tisztában lesz a szelektív gyűjtéssel (nem mondunk le erről, tényleg tisztában lesz!), mégis feleslegessé válnak az utcai kukák. Aki meg addigra sem gondol a szeméttel, eldobja bárhol, ami épp nem kell neki: a két magatartás között ma még vannak árnyalatok, de a társadalom tanítható része előbb-utóbb „elhúz” a remélhetőleg nagyon kicsi taníthatatlantól.

Arra a kis időre pedig, -- miközben sokak az első lépést sem teszik meg, vagyis szemetes nekik az egész világ -- amíg a többséget a következő lépésre kéne sarkallni, vagyis arra, hogy nincs is olyan, hogy szemetes, csak papírgyűjtő, műanyaggyűjtő, komposztáló, stb., kérdés, érdemes-e 3-szor 4-szer annyi szemetest legyártani, kirakni ezen köztes lépéshez, amikor az elérendő cél valóban az lenne, hogy vidd haza a szemeted.

Ha minden sarkon ez van, az nem csak greenwashing?

És hogy miért? Otthon biztos van szelektív edény: ez az egy felülről jövő kezdeményezés már legalább a fenekünk alá van tolva, sorra alakulnak otthonunkhoz egyre közelebb a közösségi komposztálók is. A kiürült, feleslegessé váló csomagolások nem nehezek, kiüríteni márpedig ki kell őket, mert különben minek vettük meg, ha nem kell a tartalma. Ha pedig már egy nap, egy napszak alatt annyi szemetünk van, hogy nagy teher hazavinni, elgondolkozhatunk: valóban szükséges, hogy ennyi szemetet termeljünk? Ez aztán segíthet abban, hogy kiszálljunk az egyszer használatos dolgok világából, ami ismét nagyon fontos, sőt, megkerülhetetlen lépés lenne.

Vigyük hát haza a szemetet, mert csak ez a biztos megoldás, és csak ez tanít meg arra, hogy tudatosan kezeljük a szemetünket. Hordjunk magunkkal kulacsot, evőeszközt, bevásárlószatyrot, hogy minél kevesebbet kelljen hozzátennünk a napi szemétkupachoz, és vegyük észre: ha mi, kisemberek nem kezdjük el a világ megmentését, onnan fentről hiába várjuk.

Mit tennél, ha mindezt haza kellene vinni? Nem termelnéd meg.