Van egy nagyon egyszerűen orvosolható technikai probléma, amivel nekünk már a házhoz menő szelektív gyűjtés legelején szembesülnünk kellett: ha egy többgyerekes, nem átlagon felül fogyasztó család szemetjét lelkiismeretesen szétválogatjuk, akkor bizony sokkal több (akár kétszer annyi) szelektív szemetünk keletkezik, mint amennyi a kezdetben kiosztott kukákba befér.
A nagy mumus, amiről szinte mindenki „tudja”, hogy „nem lehet” a komposztba tenni. Ennek megfelelően nem is teszi oda. Akkor hová jut általában? Jó ez így? S miért nem?
Hogy az avarszezon ne zavarszezon legyen, szögezzük le a legalapvetőbb tételt: az avar legjobb helye a komposztban van, nem a kukában és nem a tűzben.
Mert mindenkinek, akár egyedül, egymástól elszigetelve is fel kell vennie a harcot a szemét ellen. A legtöbb változást a legkönnyebb és leghatékonyabb felülről indítani, hiszen például egy ember nem változtathatja meg egy város közlekedését, csak a rendszer átalakítása. Egyetlen tanár nem újíthat meg egy iskolát, csak a teljes tanári kar, vagy még inkább egy átfogóbb intézkedés. Ugyanígy egy-egy gerilla nem fogja megoldani az emberiség szemétügyeit. Azonban vannak sürgős problémák, vannak szükséghelyzetek, amikor mindent meg kell próbálni.