Hatalmas öröm, ha olyan pedagógusokkal találkozik az ember, akik fogékonyak arra, hogy a környezetvédelem ne merüljön ki különböző poszterek-rajzok elkészítésében és kiaggatásában, hanem hajlandóak konkrét tevékenységekben is részt venni.

Életünk nagy szeméttermelő eseményein, a nagy összejöveteleken és az építkezéseken figyelhető meg, hogy azok is, akik egyébként szelektíven gyűjtik a szemetet – vagy legalábbis annak egy részét – ilyenkor felhagynak a jó szokással. Azért, mert ilyenkor túl sok a szemét, túl nagy a forgatag ahhoz, hogy e csacskasággal foglalkozzunk? Vagy ahol száz ember szelektálna, egy meg nem, ott is az utóbbi érvényesül? 

Az, hogy mindenki mindenhol komposztáljon (Jé, ez rímel). Akinek kertes háza van, ott ez alap. Akinek a társasházában van kert, ott sem nehéz: le kell rakni egy komposztládát, és hagyni, hogy a lakóközösség együtt örüljön neki. Ha nincs egy talpalatnyi se: parkokban, közösségi kertekben, piac, virágos, temetők mellett legyen mindenki számára hozzáférhető komposztáló. Juttassuk el az emberek fülébe, hogy ez az igazi újrahasznosítás.

Beszélgetünk.

A piacon az árussal, hogy hova teszik a zöldhulladékot. Kiderül, hogy használnának ők zöldkukát vagy komposztkeretet, helytelenítik a szemétégetést. De van elég bajuk, és tennivalójuk, hogy lépjenek ez ügyben.

Van az úgy, hogy bizonyos dolgok, amik addig olyan természetesnek tűntek, egyszerre elkezdenek zavarni. Mintha egyszerűen leesne valami, amit már annyiszor hallottunk. És megváltozik az életünk. Mondok ilyeneket.

A szoros ismeretségek révén egy XI. kerületi társasházban kezdeményeztük a komposztálást, és ott voltunk az indításnál is. Nagyon fontos tudatosítani, hogy amikor arról beszélünk (mert erről kell beszélnünk), hogy mindig van még egy lépés előre a szemétcsökkentés terén, akkor például arról is beszélünk, hogy a komposztáláshoz nem kell saját kert; nem csak a saját kert kötelez minket erre. 

Szép dolog megmondani a frankót, de ha van esély kísérleti úton utánajárni igazunknak, és eközben még arra is lehetőségünk van, hogy egy kis szenet megmentsünk a légkörbe való visszajutástól, akkor hol itt a dilemma? Most megnézzük, lesz-e teljesen ad hoc körülmények közt, azaz az egyszeri kiskerti állapotot modellezve kb. egy év alatt használható használható komposztféleség a diólevélből.

Hogyan is produkájuk azt a bizonyos minőségi szelektív szemetet? Meddig jó mosogatni a műanyagot, és honnan vízpazarlás? Letépjük a papírcímkét a konzervdobozról? Akkor most sok kis idióta szabályt kell betartani? Ahány szemét, annyiféle gondoskodás? Megírtuk már, hogy szelektálni csak lelkiismeretesen érdemes, most megírjuk, hogy ez miért nem bonyolult.

Célunk, hogy minél előbb megkezdődjön Földünk megmentése. Klímacsúcsok voltak számosan, de a nagy vállalások, intézkedések egyre váratnak magukra. Mi viszont elkezdhetjük. 

Kicsit erős és ambiciózus a cím, de ha az utóbbi hetekben, hónapokban zajló szemétválságot nézzük, akkor annak legalapvetőbb és politikamentes konklúziója ez (is) lehet: minél kevesebb szemetet, és azon belül is minél kevesebb válogatatlan szemetet termelünk, saját magunk annál inkább „válságállóak” vagyunk.