Szép dolog megmondani a frankót, de ha van esély kísérleti úton utánajárni igazunknak, és eközben még arra is lehetőségünk van, hogy egy kis szenet megmentsünk a légkörbe való visszajutástól, akkor hol itt a dilemma? Most megnézzük, lesz-e teljesen ad hoc körülmények közt, azaz az egyszeri kiskerti állapotot modellezve kb. egy év alatt használható használható komposztféleség a diólevélből.

Két szomszédtól is sikerült elkérni az idei diólevél-termést, s ezzel kezdetét veszi a nagy kísérlet. Ahogy a képen látható, a levelek egy részét FKF-es zsákokban kaptuk meg, s így erős a kísértés, hogy a zsákban, zsákkal együtt való lebomlást is teszteljük. Azonban sajnos, én attól tartok, hogy a zsákban való megfulladás-megrohadás nem túl emberséges bánásmód az avarba bele-belemászó élőlényekkel szemben, ezért a zsákokat valószínűleg mégis kiöntöm.

Arra számítok, hogy a most még hatalmas kupac (még nem is kaptam meg az egészet) nagysága pár hónap alatt sokkal kisebb lesz. Ez is része a „nem kell félni” üzenetnek: a most kezelhetetlennek látszó mennyiséget nem kell sokáig kerülgetni. Persze, ehhez az is kell majd, hogy a kezdődő téli hidegben mégis beinduljon és meleg maradjon a halom magja.

A határidőre kilenc hónapot nem mertem mondani, hiszen itt most teljesen amatőr körülményeket teremtünk, és így szerintem az egy év is elég ambiciózus. Majd meglátjuk, de addig is folyamatosan tudósítani fogunk erről a nagyszerű kísérletről.