Az influeszer dolga az, hogy influáljon, azaz befolyásoljon. De ha badarságokat mond? Ráadásul más munkáján élősködve? Az internet korában könnyű (gyanúsan) gyorsan felemelkedni, sok embert elérni, sokak véleményét befolyásolni. Sokan azonban elfelejtik, hogy e szerepben, tulajdonképpen botcsinálta újságíróként mekkora felelősség terheli őket. Ennek megfelelően arról is könnyen megfeledkeznek, hogy elmélyüljenek kinézett szakterületük tudásában, alaposan utánakeressenek egy-egy témának, hírvivőhöz méltóan ütköztessenek információkat, véleményeket, s nem utolsósorban tisztességesen értékeljék és hivatkozzák mások munkáját.

Mivel egyre inkább elmosódik a határ az internet korában felvirágzott spontán újságírás és a hivatásos média világa között, ilyen anyagokkal könnyű már bekerülni a tévébe is; azonban sok néző még mindig a régi reflexekkel viszonyul ahhoz, ami onnan jön: hát, akkor ez biztos így van. És kész a baj. Mi itt éveken, (évtizedeken) át erőlködünk, hogy átformáljunk egyes téves, de elterjedt nézeteket, mire egy önjelölt influenszer feláll a szemétdombunk tetejére (a témából adódóan szinte szó szerint), és pillanatok alatt hihetetlen károkat okoz az ügynek. Mert a tévében valamit kell mondani. Utánanézni, utánakérdezni (elolvasni az orra előtt levő tájékoztatókat, hivatkozásokat) nem kell.

Egy időben született mosómedve-kölykök halmaza, azaz: borzalom

Nagyon jó és dicsérendő, ha valaki a hulladékcsökkentés és ezen belül a komposztálás népszerűsítésével akar foglalkozni, hiszen ez annyira szükséges, hogy már a csapból is ez folyik. A szavak szintjén. Amennyire dicséretes, annyira könnyű is viszont ma már beszállni ebbe a divatos kórusba. És annyira könnyű zöldségeket beszélni. 

Egyrészt ezért, másrészt eleve, a korunkban felemelkedő „spontán újságírás” becsületéért úgy kellett volna odamenni Budapest egyik legnagyobb forgalmú és legpörgősebben működő, de mindenképpen „legprogresszívebb” (tehát legtöbb komposztálható anyagot befogadó) közkomposztálójához, hogy 

1. megnézzük, mit és hogyan szeretnének közölni a felhasználókkal az üzemeltetők, 
2. azt el is olvassuk, 
3. majd ha problémánk, kérdésünk van, akkor megkeressük őket a kitett elérhetőségek valamelyikén, 
4. és megbeszéljük a nézeteltéréseket, majd ha nem győztek meg minket, akkor – médiamunkás-féleséghez méltóan – a különvéleményről is hírt adunk.
5. És persze a különvélemények tálalásának is több módja van. Ad absurdum tálalhatjuk ezeket hülyeségként, de akkor már alaposan meg kell győződni arról, hogy az adott komposztálóval dolgozó emberek tényleg hülyék. 

Arról ne is beszéljünk, amikor a figyelmesebb használók felé a szemléletformálás eleve azt az üzenetet hordozza, hogy ne olvassák a kitett, félő igyekezettel se túl hosszúra, se túl rövidre nem eresztett használati utasításokat. Ennek az ellenkezőjével se kevés munka van a hétköznapokban. 

De hogy valami tartalom is legyen: a különcitrus és a tojáshéjzúzás 

A videóban bármiféle kontextus, vita és árnyalat nélkül elítélt bűneink között a déligyümölcsök maradványainak komposztálása és a tojáshéjak illetlenül nagy darabokban való meghagyása szerepelt. Hát, nézzük, mi a helyzet ezekkel! 

Első ránézésre a kis történeten belül még enyhe álláspontnak is tűnik, hogy ez az influenszer külön komposztálja a déligyümölcsök héját. Jó túlbiztosított módszer lehet ez egy saját kertben vagy egy üzemben; senkinek sem tiltjuk meg. De gondoljunk bele, hogy mit jelent ez a városi környezetben! Egyfelől azt, hogy a déligyümölcsökkel – a mendemondákkal egyezően – valami gáz van. Másfelől azt, hogy ha van egy komposztgyűjtőd (amit aztán kiviszel a közösségi komposztba), akkor kell, hogy legyen egy másik, amit aztán kiviszel a… – hova is? Besomod a déligyümölcsök héját a vegyesszemétbe. 

Ezzel szemben az igazság az, hogy a legendákban említett tartósítószerek egyrészt gyorsan lebomlanak a komposztban (ki látott már örökké virító banán- vagy citromhéjat a komposztban?), másrészt a legendákban nem szereplő, teljesen hétköznapi gyümölcsökön, zöldségeken is ugyanúgy előfordulhatnak, pl. almán, körtén, szőlőn, brokkolin. Harmadrészt, mivel a komposztnak elég kis része déligyümölcs, ezek koncentrációja eleve alacsony. Nem érdemes tehát nagy feneket keríteni ennek (sem). A hulladékcsökkentés amúgy is eleve fontos cél, így a „mit nem?” helyett mindig a „Hogyan?” kell, hogy legyen a fő kérdés (ezt a véleményt a – sajnos sokáig szintén a rossz oldalon levő – HuMuSz is már átvette). 

A tojáshéjak össze nem törése is egy klasszikus „hát, mondani kellett valami okosságot” kifogás. Maga a tojáshéj nagyjából soha nem bomlik le (persze a kőzetmállás időskáláján igen, hiszen lényegében mészkő, de az nem a komposztálás időskálája), így akár egészben, akár törötten ugyanúgy nem zavar senkit a komposztban. Legfeljebb, ha valaki kicsi cserepekben vagy balkonládákban arra is figyel, hogy a föld hogyan néz ki, de ekkor elhajigálja a tojáshéjakat, és kész. A hulladékcsökkentés mint első számú cél most is azt mondja, hogy ne komplikáljunk túl semmit.

Ki a fenét zavarnak a tojáshéjak a komposztban? Főleg, ha az az alternatíva, hogy ezek is a vegyesszemét mennyiségét növelik? Itt se tiltjuk meg senkinek, hogy összetörje, sőt, nagyon sok olyan nagyon jó embert ismerünk, aki csak úgy érzi a komposztba jól belerakottnak a tojáshéjat, ha össze van törve, ugyanakkor ha nincs, azzal sincs semmi gond. Sőt, előbb-utóbb úgyis összetörik. Annyira erős amúgy ennek is a túlhangsúlyozása, hogy a 2023. év végén megalkotott új biohulladékos kormányrendelet tervezete is kötelezővé tette volna a komposztálás előtt a tojáshéj összetörését. Nem sok javaslatunk ment át a társadalmi egyeztetésen, de ezt speciel sikerült kivetetni a rendeletből. 

S a tanulság?

Csökkents hulladékot! Komposztálj! Ha kérdésed van, tedd fel!