A nagy mumus, amiről szinte mindenki „tudja”, hogy „nem lehet” a komposztba tenni. Ennek megfelelően nem is teszi oda. Akkor hová jut általában? Jó ez így? S miért nem? 

Az előző posztban az avar lehetséges sorsainak felsorolásában a zöldhulladékos zsák esetét nagyvonalúan elintéztem egy rövid említéssel, azonban mentségemre legyen szólva, hogy félmegoldásnak neveztem, és ez mindent el is mond róla. Jobb mint a környezetterhelő szemétté alakítás (a kukába vagy tűzbe rakás), de rosszabb mint a tökéletes megoldásként megjelölt helyi komposztálás. Ha tehát valaki minden erejét megfeszítve sem tud jobb megoldást, használja nyugodtan, de azért ne elégedjen meg vele. 

Na, de a dióról keztünk el diskurálni. Hogy jön ide a zöldzsák? Úgy, hogy a bevezetőben említett népi bölcsességet megfogadva a diólevelet a környezettudatosabb kerttulajdonosok sem komposztálják helyben, hanem – nincs mit tenni, ugyebár – valamilyen rosszabb sorsot szánnak neki. Alapvetően a legjobb ösztönök munkálkodnak azokban, akik e rosszabb sorsok közül a zöldzsákot választják; és sokan is vannak, akik így tesznek. Sok kertvárosi porta előtt látni most ősszel, hogy a zöldzsák tipikus felhasználási módja a diólevélgyűjtés. 

Ezzel, úgy tűnik, csak egy baj van: az FKF Zrt. a saját honlapja zöldzsákos eligazításában kéri a lakosokat, hogy a zöldzsákba – a többi mumus mellett – a diólevelet se tegyék bele. Most akkor mi van, tönkrement az egész város komposztja? 

Rövid úton, józan paraszti ésszel levezethető, hogy nem. Felesleges ugyanis a fenti útbaigazítás. Az FKF nem tudja megakadályozni, hogy egyes lakosok diólevelet tegyenek a zöldzsákba; sőt, miután ez megtörtént – és mi az, hogy megtörtént, sokak számára ez a tipikus –, illetve miután ezt kiválogatni már nem lehet, ennek megfelelően ezt az ottani komposztáló rendszernek tudnia is kell kezelni. 

Hogy is van ez? 

Az előző, avaros posztban kicsit lelőttem a fő poént is: nincs egyszerűbb annál, mint a komposztálást felkészíteni a diólevélre. Egyszerűen csak hagyni kell ugyanúgy lebomlani, ahogy évmilliók óta mindig is lebomlott. A diólevelet mint különleges zöldhulladékot számon tartóknak abban igazuk van, hogy ebből rövid idő alatt nem lesz érett komposzt, de abban nem, hogy sohasem. 

Miután ez nem triviális kérdés, különböző mélységű kutatások is folytak a témában, de ha rákeresünk a diólevelek komposztálására a neten, a témát népszerűsítő oldalakon számtalan leírást találunk a témáról (itt egy oldal, amely több más útmutatást is linkel). A lényeg, hogy jó körülmények között nyolc–kilenc hónap alatt minden olyan anyag, ami a diólevélben van, és esetleg káros lenne, elbomlik. 

S végül, hosszú ez a nyolc–kilenc hónap? Ha arra gondolunk, hogy gyors komposztálással akár négy-hat hónap alatt is lehet komposztot gyártani, hosszúnak tűnik. Ha azonban arra gondolunk, hogy mi ritkán törődünk annyit a komposzthalmunkkal, hogy az ilyen gyorskomposztáláshoz optimális körülményeket teremtsünk, és amúgy is a legtöbb komposztálható anyagot fel szeretnénk dolgozni (progresszíven akarunk komposztálni, ugye), ennyi idő egyáltalán nem sok. Mire egy nagyon vegyes, átlagos műgonddal kezelt, itt-ott néha kiszáradó részekkel óhatatlanul tarkított komposzthalom teljesen megérik, ennél sokkal több idő fog eltelni. Nem is szabad senkinek sem csüggednie, aki a komposztja sebességével nem dönt világrekordot.