A második részben arról lesz szó, hogy a baloldali nézetrendszer, a konzervatívok örök ellenfele mit is tenne a természettel. Rombolná, mert a konzervatívok őriznék? Lelőjük a poént: senki se higgyen el ilyen badarságot (fordított irányban se!); legfeljebb, ha gondolkodásában megmaradt az óvodai érvelés- és tárgyalástechnika szintjén: „nem” – „de” – „nem” – „de” – „nemnemnem” – „dedede” – „nekem mindig eggyel töööbb!”.
Mi a baloldali ideológiák legalapvetőbb rétege? Nem más, mint az, hogy minden ember ugyanarra a boldogulásra, megbecsülésre született, s így a túlzott különbségekre vezető társadalmi-gazdasági folyamatok igazságtalanok, és ennélfogva ártalmasak is. A baloldali gondolkodó tehát, hacsak teheti, beavatkozik, amikor igazságtalanságot és megmagyarázhatatlanul nagy társadalmi különbségeket észlel. Megpróbál olyan eszközöket, új szabályokat kitalálni, amelyek valahogy a gyengébbhez viszik az erőt, az elesettebbhez a többletlehetőséget, a szegényebbhez a pénzt (nyilván nem mindig ilyen ideális a baloldali kormányzatok működése, azonban azzal az esettel, amikor mondják, de nem teszik, ne foglalkozzunk, hiszen hazudni sem nem baloldali, sem nem konzervatív, sem pedig nem liberális érték).
A baloldal persze ezeket az egyenlősítő törekvéseit azon az áron is végre kívánja hajtani, hogy azok a társadalom megszokott, hagyományos működését megváltoztatják, felrúgják. Szüntessük meg a kivételezéseket, kisebbítsük (adóztassuk) a vagyonosabbak addig sérthetetlen vagyonát, adjunk eddig példátlan módon ingyenes közszolgáltatásokat, sőt, segélyeket! Nyilván itt kerülhet szembe a baloldai gondolkodás a konzervativizmussal, de ha kifejezetten a természetvédelem ügyét nézzük, ténylegesen létrejön ez a szembenállás?
A természet erőforrásainak fenntarthatatlan kiaknázása növeli a társadalmi különbségeket, vagy csökkenti? Ez fogja eldönteni a baloldali választ. Ehhez pedig látni kell, hogy amikor a természet kizsákmányolása megtörténik, akkor azt jellemzően nem szegényemberek végzik furkósbottal és bugylibicskával, hanem minél erősebb gazdasági hatalom zsákmányolja ki a természetet, annál gyorsabb, intenzívebb és iparosítottabb folyamatról lesz szó, és annál nagyobb tőkekoncentrációt eredményez majd az extraprofit, amit a kizsákmányoló realizált.
A természet kizsákmányolása, pontosabban annak lehetősége tehát egy olyan lyuk a közös egyenlő hozzáférésünk, a közös egyenlő esélyeink hálóján, amit kihasználva a lerabolt természeti erőforrásokból származó profit kevesek meggazdagodását, de sokak elszegényedését szolgálja. Arról nem is beszélve, amikor a meggazdagodott rabló elköltözik egy tisztább vidékre, a szegényebbek meg már a puszta egészségükkel is fizetik a tőkefelhalmozás árát. A természetvédelem tehát nem más, mint a természet kontra tőke játszmában a gyengébb fél érdekvédelme; s ezen keresztül azoké az embereké is, akiknek az egészséges környezethez, természeti erőforrásokhoz ugyanolyan joguk van, mint az erőseknek, csak ez a joguk nem teljesedik ki.
Kép: Friends of the Earth
Mi van azzal, hogy az egyszeri ember is szabadon pusztíthatja a környezetet? Hogy lepakolhatja a családi sittet és lomot az erdőben? Hogy megvásárolhat mindenféle csomagolásba csomagolt csomagolást a boltban? Autózhat körbe-körbe, keresztbe-kasul, mint a futóbolond?
Nem mondom, sokan tényleg úgy tekintik, hogy ezzel válnak egyenlővé a gazdaggal, ezzel kapják meg a jólét alapszintjét, de valahogy ezen népi tevékenységek eredményeképpen mégiscsak az lesz egyre gazdagabb, aki gyártja a csomagolást, forgalmazza a kőolajat és a benzint, illetve hulladékos cégként valamiért mentesítve van a tisztességes hulladékgyűjtés megszervezésének nyűgétől, költségétől. A vígan szemetelő, szemetelési szabadságát kiélő egyszeri ember („Hát, ki ez a zöld idióta, hogy megmondja nekem, mit csináljak a szemetemmel?”) meg valahogyan nem nyeri meg ezt a csatát sem; ő marad ott az egyre koszosabb, egészségtelenebb környezetben, neki nincs pénze arra, hogy friss levegőt, bioélelmiszert, klímaberendezést vásároljon magának.
Ezért baloldali érték a természet védelme, s ezért közös sokfelé a XX. században már elindult újbaloldali és zöld mozgalmak bázisa, folklórja.