Akkor is tégy meg mindent a szemétcsökkentésért, ha senki nem segít!

Gerillakuka

Az én váram?!

2020. július 29. - bozon

Amikor a környezetünk védelméről beszélünk – vagy inkább fogadjuk a kifogásáradatot –, akkor a saját lakhely mint fogalom két szerepben, két furkósbotként szokott előfordulni. Az egyik, amikor az illető ránk hagyja, hogy otthon, a négy fal között hogyan védjük a Földet. Most ennek a fordítottjáról, a másik furkósbotról lesz szó: a sajátjával, a négy fal között ki-ki azt tesz, amit akar. Azon a száz-ötszáz-ezer négyzetméteren az az én talajom, az én szemetem, az én levegőm, az én klímám. Ne pofázzatok bele! Az én házam, az én váram, nemde?

A négy fal nyilvánvalóan az egyik értelemben sem létezik. Globális problémákról, azaz az emberiség legszélesebbkörűen közös ügyeiről van szó; tetszik vagy nem, ezek mindenkit érintenek. Hogy csak a most legdurvább klímagyilkost, a metánt vegyem, például ha böfög a svájci tehén, szivárog az amerikai olaj- vagy földgázkút, bugyog az antarktiszi tenger vagy olvad az oroszországi permafroszt, ugyanúgy az egyetlen földi légkör metántartalmáról és a hozzá kapcsolódó óriási klímahatásról van szó – alkalmasint tehát nem is a szomszéd telekig vagy a szomszéd országig, hanem egyenesen az egész Földgolyóig terjednek a szennyezés hatásai.

Ahelyett azonban, hogy a „négy fal” szemlélet triviális tarthatatlanságáról és a globális vonatkozásokról beszélnék, jöjjön most két bosszantó, nagyon is kézzelfogható kertvárosi példa! Ugyanis látni kell, hogy ez a kérdéskör sem absztrakt, ez a kérdés sincs távol a hétköznapoktól. A globális kihívás megértéséhez vezető úton kiváló agytorna felidézni, hogy mielőtt észrevettük, hogy a szűlátókörűségünk következtében a fejünkre omolhat az egész földi világ, egymást itt a közelben, a hétköznapokban is már kiválóan tudtuk idegesíteni, szomorítani. Gondot okozunk a szomszédainknak, közvetlen embertársainknak, rokonainknak, üzletfeleinknek. Na és? Ez van, ne pofázzanak bele!

Magánfák, magánkivágás?

Az „én váram” szemlélet egyik nagyon bosszantó hétköznapi kinövése az, amikor az nem is a magánélet, hanem az ahhoz közvetlenül nem kapcsolódó magántulajdon „szentségéhez” kapcsolódik. Például megveszi a kertvárosi telket az úgynevezett fejlesztő, és egyértelmű az irány: minél több lakást építeni rá, minél gyorsabban és olcsóbban. Ilyenkor a legszebb, ökológiailag legértékesebb kert is csak egy púp a hátán. Megteheti, hogy telekhatártól telekhatárig nullára kivágja, kiirtja, ledózerolja? Megteheti. Olcsóbb és gyorsabb ez, mint egy teljes építkezés alatt kerülgetni mindenféle hülye növényeket és a köztük, rajtuk lakó állatokat? Persze.

Saroktelek, fák
Egy saroktelek tavaly nyáron a Streetview-n, még mielőtt a „fejlesztő” megjelent

S az ilyen fejlesztő magával tol ki? Nyilván nem (hacsak nem például a lokális városi, illetve a globális klímahatást nézzük, amit egyszer mindenki megszenved, de ők egészen biztos, hogy nem nézik). Egy fillérrel sem kerül többe vagy kevesebbe a piacon egy lakás attól függően, hogy van-e a kertjében fa, vagy sem. Az eladott lakások tulajdonosaival, a szomszédokkal, a várossal szemben persze hatalmas gaztettet követ el, aki így tesz, de amíg szabad, és anyagi előnyt jelent annak, aki dönthet erről, addig ez kit érdekel?

Saroktelek, fuck
Ugyanaz a saroktelek a fejlesztés megkezdésekor. A fáktól nem látszó családi ház is eltűnt, hiszen erre kétlakásost is lehet építeni, az építés környezetterhelése pedig szintén ingyen van!

Szerencsére, ahogy egyre inkább feltűnőek ezek a problémák, azért Budapesten is megjelenik a szabályozás igénye. Budán – tudtommal – négy kerületnek már van favédelmi rendelete (a saját kerületünké megalkotásánál igyekeztük is erősen ott lenni), a II.-nak, a XI.-nek, a XII.-nek és a XXII.-nek. Ezek értelmében a fakivágás engedélyköteles tevékenység még magánterületen is, és ha „csak úgy” kerül rá sor, akkor a tulajdonosnak pótlási, illetve díjfizetéssel való megváltási kötelezettsége keletkezik. Nagy talány azonban, hogy ezeket – a megfelelő rálátás és az ezt biztosító személyzet híján – mennyire sikerül betartani. Talán a nagy pusztítások nem kerülik el az önkormányzatok figyelmét, és ezért ma már a legnagyobb projektek haszonélvezőinek legalább fizetniük kell (nyilvánvalóan nem eleget) azért, amit csinálnak. Bár ezt is ki tudja?

Magánterület, magántalaj?

Egy ennél piszlicsárébbnak tűnő, de szintén bosszantó példa a „négy fal” szemléletre a saját kert elszennyezése. Szétütök a garázs előtt egy akkumulátort? Kifolyik az olaj? Avar helyett már több évnyi rétegben széttöredezett agrofóliafecnik borítják a kertet? Kit érdekel? Sajnos, nemcsak az éppen ott lakókat kellene, hogy érdekelje a dolog, hanem majd az eggyel, kettővel, akárhánnyal későbbi tulajdonost is érdekelni fogja. Csak mert éppenséggel kertet, és nem szeméttelepet akart venni. És akkor még csak azoknál a hatásoknál, szennyezéseknél tartunk, amelyek nem vándorolnak a telekhatáron kívülre. Persze, vannak ennek orvoslására is jogi megoldások (a legtöbb ilyen viselkedés már ma is tilos), de jelentkezzék az, akinek ilyen okból sikerült már valamilyen kompenzációt érvényesítenie!

S végül illusztrációul következzék a kertszennyezés messze legelterjedtebb népi módja, a sitt elásása. A lelkiismeretesebbek csak a ház körül, a járdák alá dugdosták az utókornak címzett ajándékot, de mi például olyan szerencsések vagyunk, hogy gyakorlatilag bárhol ásunk le a kertben, sittet találunk (lásd a képet). Ez a mennyiség már azt a gyanút is felkelti, hogy az előző tulajdonos esetleg pénzért másoknak is megengedte, hogy sittet rakjanak le a kertben – merthogy erre is bőven akadt példa az elmúlt évtizedekben. A nyereség látható, a veszteség kit érdekel?

Sittásastás!
Tereprendezéskor előkerült sitt a kertben. Esetleg nem látszik, de a középső sittes területtől feljebb és balra levő rész alatt is legalább 20–30 centi vastag sittréteg van, ami jobbra, a nem kiásott rész felé is folytatódik. A kiásott föld egy másik helyről kitermelt sitt helyére került.

A magántulajdon is érint másokat

Legyetek igényesek a környezetetekkel szemben – ne (csak) a manikűrollóval nyírt gyep szintjén, hanem elsősorban azokkal a részletekkel kapcsolatban, amelyek rejtve vannak, vagy manapság magánügyként büntetlenül elronthatóak! És ne csak az elvontabbnak tűnő ökológiai megfontolásokból, hanem azért, mert az igénytelenséggel alkalmasint sok emberöltőn át keserítitek meg utódaitok, szomszédaitok életét! (Már ha még lesznek emberöltők. Ha nem, akkor tulajdonképpen nem szóltam.)

A bejegyzés trackback címe:

https://gerillakuka.blog.hu/api/trackback/id/tr9216078812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.