Örök kérdés: az utcán szemetet termelő embereket (mármint azokat, akik hajlandóak egyáltalán a kukáig elmenni) érdemes, lehetséges rávenni arra, hogy a szemetjükről itt is gondoskodjanak valamelyest? Két friss hivatkozással meg is próbáljuk aktualizálni a kérdést, de a lényeg tényleg az örökkérdés-jelleg. Mihamarabb meg kellene oldani ezt a hosszan velünk levő a problémát, és ehhez mi is megpróbálunk hosszájárulni a magunk szerény eszközeivel, tapasztalataival. 

1. Az első aktualizáló hivatkozás egy hír a Kelenföldi pályaudvari metróvégállomásról: megszűnt a nyögvenyelősen se működő, sőt, látványosan kelletlenül nem működő szelektív gyűjtés az állomás területén. Az eddig össze-vissza töltött és össze-vissza ürített négylyukú szelektív gyűjtők helyére hagyományos utcai kukák kerültek. Nem meglepő lépés a kudarcos történet végére. De ez azt jelenti, hogy lehetetlen az egész kérdés? 

Egy még többé-kevésbé jól használt (majd egybeöntött) régi négyes kuka a négyes metró végállomásáról 


Néhányat ezek közül már a csere előtt is négyszeres vegyeskukává fokoztak le – ez alighanem végzetes volt a többi használati moráljára nézve is


Majd már mindegyiket hagyományos vegyeskukára cserélték. Hatásos üzenet ez is a népnek arról, hogy a „zöld hobbi” csak egy kitérő a „normálistól”. 

2. A második aktualizálás Juhász Veronika II. kerületi kutyapártos képviselő felhívása: lehetséges lenne legalább az alumíniumdobozokat valami külön bugyorba gyűjteni az utcai kukákon vagy azok mellett? A kérdésnek van egy szociális vonulata is: sok hajléktalan abból próbál némi pénzt csiholni, hogy az utcán el- vagy kidobott dobozokat összegyűjti, és vagy sima alumíniumként adja le valahol (ekkor jobban jár), vagy bedobálja a világszínvonalú magyar automatákba egy vagy két forintért darabját. Nekik alkalmasint segít, ha nem kell kiturkálni vagy az utcáról összeszedni a szajrét. 

Érdemes akkor, és lehet szelektálni az utcán? 

Az első hír alapján egyértelműen széllel szemben próbálkozva, a második felvetést viszont kissé általánosítva a mi tapasztalataink arra mutatnak, hogy ha van egy-egy kuka a szelektálható és a nem szelektálható szemétnek, akkor az emberek nagy része képes és engedelmeskedik a kukán levő utasításnak-kérésnek: ide csak olyat dobj, amit szét tudunk válogatni, és újrahasznosulhat, oda meg a többit!

Nekünk vannak ilyen kettős „szuperkukáink”, s amelyiket mi ürítjük, azt szelektáljuk is

Azt, hogy az első hír szelével szembe kell helyezkedni, nem magyarázzuk. Egyszerűen muszáj: mi azon az oldalon vagyunk, amelyik nem akarja, hogy az emberiség a saját mocskába fulladjon.

Az aludobozos felvetést viszont azért érdemes általánosítani, mert ha már minden utcai kukának kettő, és nem egy gyomra van, akkor érdemes egy kicsit nagyobb skálán gondolkodni. S ha így gondolkodunk, akkor érdemes az aludobozok mellé rakatni lényegében minden ipari technológiával újrafeldolgozható szemétfajtát: a műanyagot, a fémet, a papírt és az üveget (az utcai szemétben az üveg sokkal nagyobb részarányban szerepel, mint a háztartásiban, ezért érdemes külön főhelyen foglalkozni vele, de a háztartási szemétben való elhanyagoltsága is botrányos manapság). Ezt aztán szétválogatni egy központban nem lesz lényegesen bonyolultabb, mint a vidéki városokban túlnyomórészt hasonlóan gyűjtött „szelektívet”: vidéken általában úgy megy, hogy a budapesti kék és sárga kuka tartalma egy kukába kerül, és miután mindkét rész eleve válogatott (kék: különféle papírfajták; sárga: fémek és különféle műanyagfajták – ezeket is szét kell válogatni odabent), a logisztikai egyszerűsítés nem jár végtelen válogatási bonyolítással. 

Budapesten kívül sok településen egy kukába (vagy zsákba) megy a papír, a fém és a műanyag. Ez vállalható kompromisszum lehet a budapesti utcákon is. 

Ha már itt vagyunk, elmondjuk, hogy a tapasztalataink szerint a másik („minden más”) kukába a mai utcahasználók túlnyomórészt kutyagumit dobnak. Persze nem tisztán, hanem 90% feletti arányban műanyagzacskóban, a többi esetben pedig bioműanyagzacskóban (ez pedig a szarral együtt komposztálható; ahogy ezt is tanulmányoztuk már). Ezt a kellemetlen szemétfajtát még egy kicsit bonyolítja, hogy bizonyos mértékben még mindig belekerül a szelektálható tartalom is (üvegek, más palackok stb.), de ez itt most nem sok vizet zavar, hiszen a műanyag+szar keverék nem igazán kezelhető sehogy, ezért az égetőben van a legjobb helye. 

Lehetne persze az utcán is többfelé szelektálni: papírt, műanyag+fémet, üveget és vegyest, de ha még a komposztálhatóra is gondolunk (lentebb még írni fogunk róla, hiszen a komposztálható szemét a legkönnyebben kezelhető szemét!), akkor ez rögtön öt frakció, azaz öt színes kuka; és mint láttuk, az utcai logisztika néggyel is kiválóan befürdött. A kettő viszont egy józan kompromisszumnak tűnik. 

És az aludoboz-adományozás 

Ez egy nagyon érdekes de körülményes kérdés. Mi rossz lehetne abban, hogy a hajléktalanokat egy kis pénzhez juttatjuk; sőt, annak megszerzéséhez még saját, becsületes munkájukkal is hozzájárulhatnak? Csak annyi, hogy van ebben a rendszerben egy résztvevő – nevezzük úgy, hogy parazita –, aki valójában az értékáramlást túlnyomórészt lefölözi, és emiatt valójában mind a hajléktalan, mind a hulladékos rendszer rosszul jár. 

A hulladékgyűjtés és -újrafeldolgozás számtalan anyagfajta kezeléséről szól, és ezek közül az alumínium messze a legértékesebb. A dobozonként Magyarországon szokásos egy-kétforintos visszavételi költség ennek az értéknek csak a töredéke. Ha ezek a könnyen kiválogatható, fajlagosan értékes, majd könnyen újrafeldolgozható dobozok a közszolgáltatásban maradnának, akkor az FKF (majd nemsokára az utóda) a többi hulladékfajtán keletkező veszteségét némileg kompenzálhatná velük. De ha belép egy külső szolgáltató, aki kimazsolázza ezt az értékes részt, a többit pedig nagyvonalúan meghagyja a közrendszernek, akkor a nagy rendszer még veszteségesebb lesz. 

Az élelmes hajléktalanok (és akik megtehetik) fémhulladékként adják le a dobozokat, és ezzel legalább maguknál tartják a daraboként akár 5 forintos átvételi árat. Az igazi megoldás azonban az lenne, ha ezek a dobozok – a betétdíjas rendszer megjelenéséig – a hulladékos rendszerben maradnának, mert ott van a legjobb helyük. Az erre kapható hajléktanok pedig kaphatnának mindenféle utcai szemétért pénzt az önkormányzatoktól – ezt úgy is hívhatjuk, hogy bérmunkában részt vesznek az utcák tisztán tartásában. Ehhez nem is kell messzire menniük: amit helyben találtak, helyben átadják. Azok pedig, akik pszichésen formálisabb munkavégzésre is alkalmassá válnak, akár az utcáról felszedett (aludobozdús) szemét vagy a fentebb vázolt viszonylag tarka „utcai szelektív” helyi előválogatásában is részt vehetnek, ha az célszerű eleme az utcai hulladékkezelésnek (és nem egyben érdemes beszállítani e mixtúrát, mondjuk, egy vidéki sárga–kék-válogatóműbe). 

Így kellene csinálni 

Szóval, kellene és lehet szelektálni az utcán, és ezzel nemcsak az alumíniumdobozokat, hanem a műanyagot, papírt és üveget is ki lehetne nyerni a most vegyesen kezelt (kezeletlen) szemétből. A hajléktalanok bevételhez juttatása ebben a rendszerben még sokkal hatékonyabban is megvalósítható, mint az alumíniumdobozok kimazsolázásával: más szemétfajtákkal is pénzt szerezhetnek maguknak. 

Itt is van persze apróbetű 

E konklúzióban viszont szót kell még ejteni két messzebbre vezető részkérdésről. Az egyik, hogy a most bevezetendő új felállás – remélhetőleg nagyon hamarosan – újra megváltozik. Az új, MOL-vezette kukás rendszer a betétdíjas csomagolások körét is radikálisan kiterjeszti majd (legkorábban 2024-ben), és ha ez jól történik (elég magas a betétdíj, illetve elég széles a kötelezően érintett csomagolások köre), akkor mind az üveg, mind az alumínium, mind a műanyagnak egy jelentős része egyszerűen el fog tűnni az utcai szemétből. Ha ezek tényleg nagyon hatékonyan eltűntek, akkor akár meg is fordulhat a helyzet: az eddigi „szelektív” lesz a „minden más”, és az eddigi vegyes lesz a …

…a komposztálható utcai szemét! Ehhez azonban kell még egy-két nem túl bonyolult változtatás (általában: a helyes hulladékkezeléshez nem bonyolult változtatások, hanem a kellő akarat és pár egyszerű lépés vezet el). Az első, hogy a kutyagumis zacskók legyenek vagy bioműanyagból, vagy papírból, vagy e kettő kombinációjából (mint Prágában – nem kell feltatlálni a spanyolviaszt). A másik, hogy ha az előbbiek szerint átalakult a rendszer, akkor a komposztálható oldalba kell dobatni mindent, ami komposztálható: az ételmaradékot és a papírzsebkendőt (ezt persze most se a másik oldalra kellene tenni), a papírt (ez az utcán olyan kevés, hogy nem vesztünk sokat az újrapapír helyetti komposztálásával), valamint az olyan más csomagolásokat, amelyeket átállítottunk komposztálhatóra (például a bioműanyagréteggel készült papírpoharakat, a papírszívószálakat és a komposztálható evőeszközöket, de szerintünk az utcán nagyon erős jelenlétet produkáló dohánycsomagolásokat is). 

Tehát már most létre lehetne hozni egy, az eddigi próbálkozásoknál sokkal jobb, kompromisszumosan egyszerűsített utcai szelektív hulladékgyűjtési rendszert, ami később egy értelemszerű kicsi változtatással alkalmazkodni tudna a küszöbön álló nagyobb változásokhoz is. Csak cselekedni kell.