Akkor is tégy meg mindent a szemétcsökkentésért, ha senki nem segít!

Gerillakuka

Gerillakuka

Ingyen befüveztünk

2020. augusztus 19. - bozon

A gerillakuka nyitott szemmel jár, és ha lehetőséget lát egy kis kukázásra, lecsap. Persze most sem csak maga a kézzelfogható zsákmány az akció jutalma, hanem a hozzá tartozó tanulságok is.

ingyen_fu.jpg

Jártunkban-keltükben arra lettünk figyelmesek pár hete (vagy volt az már két hónapja is?), hogy a szomszédságunk egyik kapujába egy rakás zöldzsákot tettek ki, de nem akármilyen tartalommal: egész jó állapotban levő gyepszőnyeg-maradványokkal. Sajnos, mire el tudtuk hozni, a forró nyár és a zsákokba zártság megtette a hatását, és az egész jó állapot már érvényét vesztette.

fuves_zsakok.jpg
Kb. hatszor ennyi volt (nem csak felül vannak zsákok)

Azért szorgalmasan nekiálltunk, és amennyit csak tudtunk, elültettünk a fűből a kertben – pont arra a (-z egyik) helyszínre, ahonnan sittet kellett előtte kitermelnünk. Sajnos, nem tudtuk az összeset elhasználni, így egy rész végül sima földként végezte.

uj_fu.jpg
Ez itt a legjobb része, sajnos nem az egész lett ilyen jó; ott hátul sem annyira zöld
(a jobb oldali cseréprakás érdekessége, hogy vadméhek laknak benne)

Mi van már megint a zöldzsákban?

A mellékes nyereség, azaz a tanulság már megint az általunk nem sokra becsült zöldzsák körül forog – írtunk róla nem egyszer, de legalább kétszer, hogy mi minden kerül bele. A gyepszőnyeg anyagának nagy része föld, és mint ilyen nem igazán a komposztba való: a bomlásban nem vesz részt, aránya a komposztban emiatt idővel a kezdetinél sokkal nagyobb is lesz, és így – bár elsődlegesen nem okoz semmi rosszat – feleslegesen foglalja a helyet a kiskerti halomban és a nagyüzemi logisztikában egyaránt.

Nem hiszem, hogy ez esetben szándékosan került rossz hulladékfajta a zöldzsákba. Sokkal valószínűbb ok az elégtelen tájékoztatás, illetve az, hogy a zöldzsák lényegénél fogva leszoktat a kerti zárt körforgásról, és már ügyeskedésre csábít. A kuka korunk csillagkapuja, ugye; bármit elnyel nyomtalanul.

Sajnos, ebben a mennyiségben ennek a gyepszőnyeg-kupacnak egy további, nagyon problémás hatása is lett volna, ha nem hozzuk el. Mivel a zsákok simán megvoltak 20–30 kilósak, az „igazi” kukások a reggeli-délelőtti sietségben teljesen kipurcantak volna, mire ezt a legalább harminc zsákot a kukásautóba dobálják (próbált már valaki az ölében időre háromnegyed vagy akár egy tonnát elhordani?).

Ha egy üzlet beindul

De itt nem állt meg a történet. A minap arra lettünk figyelmesek, hogy – alighanem már számítva a felbukkanásunkra – újabb halom van ugyanott, de már zsákok nélkül. Az új halom viszont nem csak afféle maradék volt. Nyolc tekercsnyi egész pofás, a mi békaperspektívánkból nézve „újszerű” gyepszőnyeg mosolygott ránk. Annyira jól néztek ki, hogy külön bementem megkérdezni, tényleg elvihetjük-e.

futekercsek.jpg
Ez már döfi! Minőségi anyag!

Kicsiben tehát megvalósult egy másik tanulságunk: simán lehetne az ilyesmit is elajándékozni kidobás helyett (innen is köszönjük!). Az első adagra egészen biztos, hogy lett volna még egy nálunk jobb jelentkező is, és akkor zsákban főzés és az éppen kevés kerti hely miatti tönkremenetel helyett megspórolhatnánk egy rakás gyep legyártását, valamint minden ilyen esetben szervezetten kihozhatnánk a kukalogisztikából azt a háromnegyed-egy tonnát.

A jól kinéző szőnyegdarabokra – a csodával határos módon – egyébként most pont mi voltunk a legjobb jelentkezők. Egy közösségi mini parkosítási projektben pont fűre nem volt pénz (másra sem, de munkaerőt és komposztot, illetve pár szintén guberált járdalapot tudtunk vinni).

befuveztuk.jpg
Alakul, de ez már egy másik történet…

A bejegyzés trackback címe:

https://gerillakuka.blog.hu/api/trackback/id/tr8016168948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása