Akkor is tégy meg mindent a szemétcsökkentésért, ha senki nem segít!

Gerillakuka

Gerillakuka

Tuti tipp: ingyen komposztkeretek bárhol az országban!

2020. augusztus 11. - bozon

A kattintásvadász cím nem kiábrándítani akar. Hát, nem ér meg egy jó kis komposztálás párezer forintot, amibe egy komposztkeret kerül? De. Nyilvánvalóan! Azonban amellett, hogy a komposzt mennyiségétől sohasem kell félni, bizony akad egy-egy időszak – a leginkább az őszi levélhullás –, amikor még egy csendes kertben is kellhet a radikális kapacitásbővítés. Ha pedig egy átmeneti időre kell sok hely, akkor megéri trükközni.

Azt persze mondanom sem kell, hogy a hirtelen keletkező sok anyag elszállítása fel se merül. A progresszív komposztálás ugyanis arról szól, hogy mindent, amit csak lehet, feldolgozunk vele. A feladat adott, nem a lehetőségek felső korlátja. Ha kell még hely, elintézzük. 

De a gyengébb idegzetű barkácsáruházak akkor most forduljanak is el, mert három komposztkeretből ötöt csinálunk – sőt, akik még nagyobb volumenben utaznak, kiterjedtebb hasonló konstrukciókban is gondolkodhatnak. (Még mielőtt: az általunk egyébként sem szeretett műanyag ládákkal ez nyilván nem működik – még egy érv ellenük!)

Háromból öt
Négy komposztkeret egymásba akasztva öt keretnyi helyet ad, s visszajön még egy komplett keret!

A lényeg, hogy ha képzeletben kereszt alakban egymás mellé rendezünk négy komposztkeretet, akkor középen nemcsak plusz egy keretnyi feltölthető helyet kapunk, hanem pont egy komposztkeretnyi anyagot ki is spórolhatunk a rendszerből (mint a rajzon). Így lesz háromból öt. Az igazat megvallva az anyag forgatásánál ez egy kis problémát fog jelenteni (vagy valahogy külön-külön kell forgatni egyes részeket, vagy egyszerre öt keretnyivel kell foglalkozni), de a bővítés megéri a fáradságot.

Az óvodai projektünknél kerültünk helyszűkébe; s mivel nem ősz van, sejthetjük, hogy itt nem a hirtelen lehullott levelekről van szó – de nem is megyünk messzire ettől a kérdéstől! A képen látható, tavaly ősszel elzsákolt levelek ügyére szeretnénk pontot tenni (akit esetleg aggasztana a tíz komposztkeretnyi anyag: a térfogat meghatározó részét adó falevelek egy épületek nélkül is kétezer négyzetméteres területről vannak, vagy húsz nagy fával).

Alakul az ötből három, de még ott figyelnek a zsákok.jpg
Alakul az ötkeretnyi hely három anyagából – ott figyelnek mellette a zsákok is (ennél nyilván sokkal-sokkal több volt)

De a beidegződések és a falevelek kezelése érdekesebb

De miért vannak a levelek bezsákolva? Mert olyan rettentően erősek a megszokások, a beidegződések, hogy a helyi kertész évek elteltével is szorgosan megveszi ősszel a zsákokat, ezekbe pakol, majd ugyanúgy „kiteszi” nekünk, mint a kukásoknak. Mi is alkalmazkodtunk ehhez; ha másért nem, mert egyszerűen ez a „PR-fogás” kellett eddig ahhoz, hogy mindenki számára működőnek lássék a rendszer. Annyi engedményt azért már régebben is ki tudtunk harcolni, hogy a sebtiben kiürített zsákokat újratöltötte.

S ha már beidegződések, egy erősen gyengített képet kaphatunk arról is, hogy mit kapnak komposztalapanyag címén a szerencsétlen „igazi” kukások. Még a mi kis preparált és baráti környezetünkben is mindennapos – a véletlenül bekerülő műanyagok és hasonlók mellett – az utcai söpredékből jövő csikkhalom, az ilyen-olyan (kavicsostól a homokig) föld és a sitt a „zöldhulladékban”. (Arról már nem is beszélve, amikor a természetes, azelőtt a kukások által is ártalmasnak tartott, azonban általunk is bizonyítottan ártalmatlan zöldszeméttől szabadulnak meg így a kerttulajdonosok.) Nem feltétlenül hatékony rendszer ez úgy, ha az ember nem magának csinálja.

Egy pár éve már van műanyagpalackos tüske is. Éljen!
Ez nem az óvodában, hanem egy utcai „zöldzsákból” került elő. Nem kevesen simán minden szemetet beleraknak, ami „odakint” jön össze.

Mivel ez a zsákos tárolás és előfonnyasztás (ősz óta felére-harmadára-negyedére összement az anyag) egyrészt önmaga is szemétgyártás (bár vannak arra utaló jelek, hogy ezek a zsákok rettentő hosszú idő alatt már tényleg lebomlanak), másrészt drága (a meg nem valósuló elszállításért is fizetünk), harmadrészt fertelmesen ronda, valami mást találunk ki idén ősszel. Valószínűleg a szintén bevezetett szelektív gyűjtés miatt kiürült vegyeskukák segítségével összehordott leveleket egy „előfonnyasztó” kupacba gyűjtjük, aztán megnézzük, elég gyorsan előfonnyad-e ahhoz (és a tavalyi komposzt érése elég gyorsan befejeződik-e ahhoz), hogy a most már szépen, tűrhető késéssel be tudjuk pakolgatni az összes őszi levelet a jó kis ingyen kibővített kapacitású keretekbe.

(Igen, itt, az óvodában ősszel, az előfonnyasztás előtt még a most épített kétszer öt keretnyinél is sokkal több a levél. De azt is leküzdjük, mert lehet. Van ötletünk, progresszívek vagyunk. Reméljük, az őszi esőben, zsák nélkül majd gyorsabban fonnyad a levélkupac.)

S akkor összegezzük a falevélkérdést: még mindig tudjuk, régóta adósak vagyunk egy nagy komposztmódszertani poszttal (tanulmánnyal?), de annak várható tanulságai közül egyet itt mindenképpen érdemes ellőni. A falevél a kapacitástervezés szempontjából legkedvezőtlenebb komposztálható anyag. Nemcsak rövid idő alatt keletkezik szinte az egész évi termés, hanem a leglassabban is bomlik. Ha konyhai hulladékot (progresszíven sokfélét), újrafeldolgozásra alkalmatlan (természetes anyagokkal szennyezett) papírt, füvet vagy akár jobbfajta faaprítékot komposztálunk, akkor (megfelelő nedvesség és levegőzés mellett) szinte a szemünk láttára nyeli az anyagot a komposzt – ha több halom közül az egyikre egy-két hétig nem teszünk új anyagot, látványosan süpped a teteje. Nem így a levelek!

Viszont három fontos szabályt tartsunk meg, és meg fogjuk tudni oldani a problémát:

  1. Ne essünk kétségbe, bízzunk a természetben! Le fog az bomlani, össze fog az töppedni, csak egy kicsit lassabban. Ne csábuljunk el az elszállítós megoldás felé (a probléma, ami elkerül a szemünk elől, úgysem szűnik meg)! A büdös teherautókkal való ide-oda szállítgatás helyett meg tudjuk, és meg kell oldani a problémát helyben.
  2. Keverjük a komposztálandó anyagfajtákat! Ez körülbelül olyan, mint az egészséges étkezés: a kifinomultabb szabályok megtanulása, alkalmazása nélkül is azzal, hogy változatosan eszünk, már több mint félig megnyertük a csatát.
  3. A mindenkori (hosszabb távú és ősszel átmeneti) mennyiséget a levelek alapján tervezzük meg! Az mindig elég lesz. És ennek megfelelő hely igazán mindenhol van, mert kell.

Két komposztkereszt: tíz keretnyi hely hat keretből
Kész a két kereszt: hat keretnyi anyagból tíz keretnyi hely! Előfonnyadt állapotában ennyi levél volt egy év alatt, a többi anyag közékeverve a bomlás közben szinte eltűnt.

A bejegyzés trackback címe:

https://gerillakuka.blog.hu/api/trackback/id/tr7516127416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2020.08.21. 17:23:23

Három keretből öt egység hely, tehát a kihozatal keretenként 5/3=1,67.
Egy hasonló sémával 9k+1 oldallal (2,25k+0,25 kerettel) 4k egység komposztot lehet elhelyezni, azaz 7 keretnyiből 12 keretnyi helyet lehet csinálni, 16-ból meg már 28-at, stb. Határértékben így felmegy a kihozatal 1,78-ig.
Ha pedig dimenziót is merünk ugrani, akkor eljuthatunk egészen addig, hogy egy keret anyaga határértékben három (!) egység térfogatot fogadjon be!
És még nem is biztos, hogy ez a maximum.
süti beállítások módosítása