Noha kedvenc témáink közé tartozik a rendszerek és az egyén közös felelősségéről papolni, van egy olyan helyzet, amikor egyértelműen és sokkal nagyobb a rendszerek felelőssége: amikor arról van szó, hogy ki rombolhat hatékonyabban. Míg a fenntarthatóság és a hatékony hulladékcsökkentés törékeny megoldásait az üzemeltető, létrehozó rendszereknek és a használó egyéneknek a fegyelmezett összmunkája tarthatja fenn – s így a felelősség közös és egyforma –, ugyanezen megoldások lerombolásában a rendszeroldalnak félelmetes ereje van. Könnyen elképzelhető az aszimmetria: egy-egy ember hanyag viselkedése csak kisebb fennakadásokat okoz, de a másik oldal egy-egy rossz intézkedéssel egy pillanat alatt teljesen lerombolhat mindent.

Ezeket komposztálás céljára megmentettük (közösségi komposztálóba kellenek a megfelelő rétegezéshez), de mi lesz a többi zöldzsákkal?

Az átkozott zöldzsák: még átkozottabb, mint gondolnánk

Eleve rossz megoldás a zöldzsák, hiszen ami egy újabb szelektíven gyűjtött hulladéktípusnak – azaz elvileg egy zöld intézkedésnek – tűnik, az nem más, mint a hulladékmennyiség növelése. A rendszer minden városi kerttulajdonost arra ösztönöz, hogy szállíttassa csak el a kertjében keletkező „zöldjavakat”, ne törődjék velük, ne komposztáljon. Megint valami, amivel nem kell törődni, be kell tenni a csillagkapuba, és örökké eltűnik a semmiben. Az FKF (és az ország többi szolgáltatója) persze megpróbálja ezt jó színben feltüntetni azzal, hogy a kerti avarégetés ennél is rosszabb, de ma már ez talán nem vonatkoztatási pont (az ezt teljeskörűen tiltó kormányrendelet készen van, de a hatályba lépését tisztázatlan okokból késlelteti a járványügyi veszélyhelyzet).

Persze, ahogy a többi hulladékfajta, ez sem a semmiben köt ki, hanem valami történik vele, csakhogy a rendszer igyekszik elhitetni velünk, hogy ezzel már jobb is, ha nem törődünk. Eddig sem sokat lehetett tudni arról, hogy végül a zöldzsákok tartalmával mi lesz (például vajon miért nem szabad beletenni a komposztálható háztartási hulladékot?), de mostanában egészen gyanús fordulatot vett a történet: a zöldzsákok begyűjtése Budapesten – feltehetőleg a rendszer által gerjesztett lakossági nyomás miatt – most már a „zöldzsákszezonon” túl is megtörténik, de az FKF kéri, hogy a zsákokat a vegyeskukával azonos helyre és azonos időben helyezzék ki az előfizetők (a link tavalyi, de az eljárás idén is ugyanaz).

Ajjaj, ez szerfelett gyanús!

Utánaérdeklődésemre megerősítették a magától értetődő gyanút: ugyanaz a kukásautó fogja begyűjteni a zsákokat, mint a vegyeskuka tartalmát, és ha a rakomány – ahogy ez Budapesten legtöbbször történik – az égetőbe megy, akkor biztosan elégnek a zöldzsákok is (ezt vessük össze a fent linkelt felhívásban annak külön hangsúlyozásával, hogy csak a lebomló zsákokat használja a tisztelt lakosság!). Sajnos egyébként ez az égetőnek kifejezetten jó, mert az átlagos háztartási szemét az átlagos avarnál sokszor nedvesebb, és így az égető számára haszontalanabb is (ennyire megéri válogatatlan szemetet égetni). Ha viszont a lerakóba megy az autó, akkor leginkább nem tudják mi lesz az anyaggal (ahol tudnák, ott már nem vették fel a telefont), de még előfordulhat, hogy kikapkodják a zsákokat a kukásautóból kiömlő halomból – de azért erre nagyon nagy téteket nem tennénk, mert valahogy nem tudjuk ezt életszerűen elképzelni.

Tehát adott egy rossz rendszer, ami – nem meglepő módon – elvárássá válik. Sőt, ami az elvárásokat illeti, az emberek ohne zsinór „továbbfejlesztik” a rendszert: más zsákban, máshova (mint a lomtalanításnál) és néha más anyagot is odakészítenek. Ha egyszer megindul a romlás, sokan szívesen felülnek a hullámra. Aztán ezt az elvárást nemcsak kielégíti a rendszer gazdája, hanem a csillagkapu mögötti masinériát a lehető legrosszabb változatra is állítja át. Eközben gazdasági nehézségekre hivatkoznak, de azokra a legjobb megoldás az lett volna, hogy tényleg végetér novemberben a zöldzsákszezon, pont ugyanúgy, ahogy 2019-ig mindig.

Hogyan maradjon köztünk a betiltott műanyag evőeszközök szelleme?

Már írtunk is róla, hogy állati jó a műanyag evőeszközök, szívószálak s egyéb kutyafülék betiltása, ha gondosan semmilyen más átállással nem jár, s a végeredmény ugyanaz lesz: elmegy a lerakóba, égetőbe a favilla, a papírszívószál és a papírpohár is. Hogyan hozzanak ezek érdemi változást, ha továbbra is a csillagkapu-szemlélet a főszabály? Sőt, mivel a fa és papír cuccok előállításának a lábnyoma nagyobb is (bonyolultabb technológia, jelentős vízhasználat), mint a műnyagé, összességében még rosszabbul is járunk (kivéve, ha ezeket eldobálják, hiszen ebben a helyzetben verhetetlen előnye van a lebomlóságnak).

Itt szerencsére arról nincs szó, hogy az egyén erőfeszítéseit nullázza le a rendszer. Vagy egy kicsit mégis: ez az egész megtévesztővé válik, és ha az egyén azért választott egy bizonyos szolgáltatást, mert elhitették vele, hogy az környezetbarát, akkor így járt.

 
Cleo McDowell kampánya a témában – pont ők egyébként még jó irányban lógnak ki az átlagból, hiszen elég régi és viszonylag hiteles szemétkezelési programjuk van, de a kulisszák mögé belesve azért nem ritka a többre hivatott hulladék „energetikai hasznosítása”

Ebben a helyzetben egyébként van egy viszonylag egyszerű, de azért macerás egyéni megoldás: a szemetedet vidd haza! Otthon aztán szelektálhatsz, komposztálhatsz – akár teljesen hulladékmentessé tudsz tenni egy éttermi étkezést is. Kivéve a konyhán keletkező hulladékot…