Kistarcsán (is) bűzlik valami. De mi is? Az úgynevezett depóniagáz. Mi ez? Honnan jön? Mit csinálnak vele? Mit kellene csinálni vele?

Szóval, mi ez és honnan jön?

Amikor a szerves anyagok lebomlanak – nemcsak úgy maguktól, hanem szorgos kis állatok, gombák, mikroorganizumusok megeszik őket –, akkor a szerves anyag vázát adó szén alapvetően kétféle útra indul: vagy a talajban marad (ne feledjük, ez a komposztálás egyik célja!), vagy gázok alkotóelemeként a levegőbe kerül. A keletkező széntartalmú gázoknak csaknem az egészét kiadja a szén-dioxid és a metán (mindkettő színtelen és szagtalan, kis koncentrációban egészségre nem ártalmas); ezek alkothatják a szemétdombból felszabaduló depóniagázt. Az eset kapcsán talán érdemes megjegyezni, hogy hiába zavar minket leginkább a bűz, a bűzös molekulák a depóniagázban elenyésző részt képviselnek.

A szén-dioxid körülbelül olyan anyagcsere-folyamatok során keletkezik, mint amit mi is csinálunk: megesszük a sok ételt, és ebből az „elégetett” szenet szén-dioxidként kilélegezzük. Ha a szerves vegyületek nem „elégnek”, azaz nem oxidálódnak, akkor viszont túlnyomórészt metán keletkezik. Ez a szerves vegyületek anaerob bomlása. Mivel a metán igen erős üvegházgáz – sokszoros mennyiségű szén-dioxiddal egyenértékű üvegházhatást eredményez –, a szerves hulladék kezelésének legfontosabb feladata, hogy az anaerob bomlásból keletkező metán ne kerüljön ki a légkörbe.

Mit csinálunk vele?

Ha a kistarcsai esetet elolvassuk, rögvest kiderül, itt mit csináltak a depóniagázzal (ne legyenek kétségeink, ez nem egy különleges eset):

• Semmit. Évekig csak gyűlt és rohadt a szemét, s ha a lakókat nem zavarta volna már akkor is a bűz, még mindig itt tartanánk. Ez persze egyenesen a legrosszabbat jelenti: a szemétdomb belsejében uralkodó anaerob körülmények közt intenzíven termelődött a metán, majd szivárgott ki a rohadó szemét közül.
• Így-úgy, rosszul összegyűjtik. Pár hónappal ezelőttre kiépítettek egy depóniagáz-gyűjtő rendszert. De ha eredetileg sem volt erre felkészítve a szemétdomb, akkor mennyit ér ez? A gázelvezetésre fel nem készített halomból nyilván továbbra is szivárog a gáz – ezt a lakók most újra érzik –, de azért az elvezetőrendszer is ott van, a gáz egy része oda is csak-csak betéved.
• Amit összegyűjtöttek, elfáklyázzák. Az összegyűjtött metán igen hasonlít a földgázra, mivel az is nagyrészt metánból áll – tehát értékes energiahordozó. Mit csináljunk akkor vele? Égessük el! Nem egyszerű ezt a gázt kezelni, nem vezethető be egyszerűen a gázcsőbe – például azért, mert a földgáznál sokkal magasabb a vízpára-tartalma –, de egy idén elkészült rendszernél ez azért már durva hozzáállás.

A fentiekből kiolvasható, hogy akkor mit kellene csinálni ezzel a gázzal. Legelőszöris meg kellene akadályozni, hogy egyáltalán keletkezzék. Hogyan? Termeljünk kevesebb szemetet, és azt se tegyük szemétdombba! A kommunális hulladékban bomló szerves anyag leginkább kétféle forrásból származik: a papírhulladékból, illetve az egyéb komposztálható hulladékból. Ezeket tehát juttassuk el a papír-újrahasznosításba, illetve a komposztunkba. A papírt is lehetne komposztálni, de ha az értékes, az iparban újrahasznosítható alapanyag, akkor ott a helye.

Ha meg keletkezik depóniagáz, azt gyűjteni kellene, és energiagordozóként használni. Ha a fenti frakciók nincsenek a szemétben, akkor elenyésző keletkezik belőle (sőt, ha a műanyagot és fémet újrafeldolgozásba küldtük, már szemét sincs igazán), de a központilag gyűjtött komposztálható hulladékot a komposztálás előtt meg szokták járatni egy szándékos anaerob fermentációban, ahol a leválasztott biogázt energiakinyerés végett begyűjtik, majd az anyagot komposztálják.

Komposztáljunk!

Forrás: Pixabay

Ha jól csináljuk a komposztálást, akkor

• nagyon vegyes, sokféle komposztálható anyagot tartalmazó,
• se nem túl nedves, se nem túl száraz,
• se nem túl levegős, se nem túl tömör,
• amúgy is kicsi halomban álló (egy-két-pár köbméteres), tehát a levegővel relatíve nagy felületen érintkező

komposztunk lesz, ami be se kerül a hulladéklogisztikába, és sok-sok szén talajba kerülését biztosítja. Azt, hogy jól működik a rendszer, abból látjuk, hogy a belseje meleg (dúl benne az aerob korhadás), a közepes nedvesség és levegősség kritériumát teljesíti, és jól „eszi” a beletett hulladékot.

Ennek a tudományáról már régen tervezek írni, de a komposztálással addig se várjon rám senki! A műanyagmentes júliust sem tagadtuk meg a hónap végén, a komposztáló szeptembert is kezdhetjük előbb.

Bagoly mondja verébnek

S végül egy aktuális megjegyzés még idekívánkozik. Mi is szokott a legfőbb ellenvetés lenni, amikor a komposztálás szóba kerül? Hát, az, hogy „büdös”. Igen, ha valaki megemeli a pár napos réteg tetejét, aztán beledörgöli a fejét, egészen biztos, hogy megtalálja a büdöset. Azonban azok, akik szerint a jól rakott (nem nehéz, lásd a fenti három szabályt: minél vegyesebb, közepesen nedves, közepesen levegős) komposzthalomnak akár közvetlenül mellette állva is erősen érezhető a szaga (nem is beszélve azokról, akik addig perlekednek, amíg látják az ablakból a komposztot), nem igazán vannak tisztában a helyzettel. Próbálják ki!

És összevetésül nemcsak a kistarcsai (vagy bármelyik szemétdombi) bűzt érdemes felidézniük, hanem csak egy átlagos nyári kukaürítést a városban.

Mi látható a képen? A jellegzetes folt, ami a kukásautó alatt minden kukaürítéskor keletkezik nyáron. Kicsit halványan látszik, mert már három napos, de ha tűző napsütésben napok múltán is így kivehető, elég sűrű lé lehetett – és ez csak egy kis, kertvárosi kuka volt! Nem is ajánlatos frissiben közel jönni, levegőt venni, mert a szaga minden komposztot megver.

Fúj, büdös, kórokozók, fertőzések – ezek pont a vegyes szemétre igazak! A kukában levő rohadás minimum egy hétig érlelődik, dühöng, fertőz, míg a komposztra bármit rátesz az ember, annak a legdurvább szaga, leve, egy nap alatt elenyészik.