Ígéret ne maradjon beváltatlanul: szép csendben letelt az experimentum magnificum ideje, nézzük meg, mi lett a komposztált diólevelekből – lassan már egy év után.
A folyamatos tájékoztatás ígérete – mégiscsak be kell vallanunk – nem teljesült, mivel a tavaszi felvételeket tartalmazó memóriakártyát a gyerekek úgy kiszedték a fényképezőgépből, hogy az azóta se olvas semmi mást sem. A memóriakártya sincs meg (a jó szabotőr nem végez félmunkát), tehát időközben gyártottunk egy maréknyi elektronikus szemetet, meg egy valahol levő mikroműanyag-darabot. Szomorú.
De vissza a lényegre! Így néz ki pillanatnyilag az ősszel elkezdett diólevél-halom, amire télen körülbelül még ugyanannyi levelet kaptunk, mint ami a kezdő posztban látszik:
Látszik, hogy tetemes mértékben összetöpörödött, illetve mindenféle növény számára táptalajjá vált a diólevél-halom. A kísérlet tehát a maga konyhatudományos módján beigazolta a sejtést: mire egy levélhalom komposzttá érik, lebomlanak benne a diólevélre jellemző esetleges méreganyagok.
Sajnos, a halom nem túl földszerű. Ez pont azért van, mert mindenféle növény számára táptalajjá vált. Miután már tavasszal tölgyfacsemeték kezdtek el benne növekedni (az elveszett memóriakártyán már rajta voltak), nem lehetett a halmot forgatni, komposztkeretbe pakolni. Nem voltak így adottak a komposztáláshoz ideális körülmények, de az eredmény és a tölgyfacsemeték mindenért kárpótolnak.
De miért pont tölgyfacsemeték? (Már vártuk a kérdést.) Az egyik plusz szállítmányba tölgyfaavar keveredett (nyilván makkokkal), amit alapvetően a „rendes” komposztba tettünk, és ott a forgatás és a kompaktabb kupac miatt nem is kelt ki semmi. De nem vagyunk Hamupipőkék, és emiatt a szétválasztás nem volt tökéletes. Külön figyelemre méltó, hogy ilyen kevés makk is eredményezett pár facsemetét, azaz feltehetőleg ezek – diólevél ide vagy oda – jól érzik magukat ebben a kupacban.
A kis tölgyfákhoz képest hatalmas izé, ami a kupacot félig befedi, egy dinnyenövény. A kupacot a facsemeték és a komposztálás miatt is mindenféle maradék levekkel locsolgattuk, és ezek közt volt dinnyelé is. Ez is rögtön kikelt (ez már nyári fejlemény). Sajnos, a dinnye napjai meg vannak számlálva, mert a tökfélék a hidegre nagyon érzékenyek, esélyük sincs nem hogy áttelelni, de akár a telet megérni.
A levélkomposztról általában
És még egy ígéretszegés: meghirdettük a komposztáló szeptembert, de írni még nem volt időnk róla. Miféle forradalmár az ilyen? Erre is van némi mentségünk (azon túl, hogy volt közben például egy iskolakezdés): maga a komposztálás nem maradt el, folytatni pedig októberben és azután is kell! (És addig is dübörgött a használtruha-szeptember.) Mielőtt írunk a komposztálás hogyanjáról bővebben is, e téma kapcsán még a levélkomposztálással kapcsolatos legfőbb tapasztalatunkat és jótanácsunkat megosztjuk: óvatosan vele, hiszen – a sors fintora – ez tartogatja a leginkább lelombozó tapasztalatokat.
A falevél ugyanis az a komposztanyag, ami a leggyorsabban, egy pár hetes időszakban keletkezik, s aztán a legnehezebben bomlik el (mindemellett úgy tűnik, hogy fakeltetésre éretlenül is kiváló). Attól az esettől eltekintve, hogy a faágakat nem aprítjuk, és ezzel szívatjuk meg magunkat, ez a leglassabban bomló kerti hulladék. Az óvodai programunkban látszott a legjobban, hogy miközben a bentről hozott papírfélék és konyhai hulladék szépen, ütemesen eltűnt a komposztládákban, a viszonylag nagy udvarból összegyűjtött őszi levélhalmokat az első télen – másodjára azért jobban taktikázunk – egészen tavaszig pakolgattuk, s végül jövő tavaszra tudunk megnyugtató minőségű komposztot gyártani belőle.
De az érés jó úton halad, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint ez a benne lakó izé, ami az egyik átforgatáskor előkerült:
(Elnézést a rongyrázásért, de a méretet érzékeltető kisebb címlet éppen nem volt nálam.) Azt tippelném, hogy szarvasbogár lárvája. Vagy valami más?
Szóval, türelmesen a levélkomposztálással, és a progresszív komposztálás – ugye, mindenki azt csinálja? – keretében keverjük minél jobban a gyorsabban bomló anyagokkal. Úgyis ez a főszabály.