Tavaly nyáron a balatoni strandok megmérkőztek a Balaton legzöldebb strandja címért. Ahogy a mellékelt linken írják:

„többek között a környezeti nevelés, a takarékos vízhasználat, a megújuló energia használata, a kerékpáros megközelíthetőség, az állatvédelem és a helyi termékek forgalmazása volt a szempont.”

A győztes község polgármestere nyilatkozatában a következő leírást adta a strandról:

„Közel négy hektáros a strandunk, 600 méteres partszakasszal. Nagy egybefüggő zöldfelületek vannak, és nagyon kedvelt az ötven-hatvan éve telepített fasor. A strand közel kétharmada árnyékos, kánikulában fel tudnak frissülni a vendégek. Fecske- és denevérfészkek vannak, rovarhotel került néhány fa alá, és próbáltunk a gyerekeknek olyan játékokat telepíteni, melyekkel meg tudják ismerni az élővilágot a strandon, valamint víz- és energiatakarékos rendszereket alkalmazunk.”

Mivel évek óta látogatjuk a helyet, van egy kis rálátasunk arra, mennyire felel meg a szempontrendszernek. A polgármester úr szavainak pontosságát is vizsgálhatjuk, és nem utolsósorban magát a szempontrendszert is górcső alá vehetjük.

A környezeti nevelés az elmúlt évben a gyepen feltűnt „madárfürdő” feliratokban merült ki, amin gondolkoztunk is eleget, hogy mit takarnak – idén már nincsenek ott. A takarékos vízhasználatot nemigen érzékelhettük, ugyanis a maguktól elzáródó csapok egy kézmosás idejénél bőven hosszabb ideig ontják magukból a vizet. Persze tavaly óta javult a helyzet, a mosdók felét ugyanis lezárták, nyilván kevesebb víz fogy, és többen választják inkább azt, hogy természetes vizeinket szaporítják.

A megújuló energiáknak nemigen látszik nyoma, talán annyit tudnánk kitalálni, ha segítenünk kellene, hogy klímaberendezések helyett valóban fák szolgáltatják a hűvöset. Ám az, hogy évről évre nagy ágak törnek le a fákról, némi elöregedést jelez, a folyamatos pótlásról pedig nemigen gondoskonak. Az általam ismert balatoni strandok amúgy valamennyien a Balaton körút nevű bicikliút mellett fekszenek, így a kerékpáros megközelíthetőség elég triviális. Van némi zavartalannak mondható nádas partszakasz a halaknak, és a kacsák, illetve az őshonosnak nem mondható hattyúk is jól érzik magukat itt.

Ami a helyi termékek forgalmazását illeti: rémlik, hogy egyszer vettem egy magyar gyártmányú fürdőnadrágot, de erre nem mernék megesküdni. Sajnos, nemigen nézek szét a boltokban, amióta nem feltétlenül vásárolok minden sarkon, de a büfékben forgalmazott félliteres flakonos üdítők – ha hazaiak, ha nem – mélységesen elszomorítanak.

Fecskefészket, rovarhotelt nem láttam még a strandon, de a polgármester úrnak készséggel elhiszem, hogy vannak. A gyerekeknek szánt, az élővilág megismerését célzó játékokat viszont még keresnem kell (remélem, nem az aprópénzért műanyagtartályból nyert műanyaggolyókban vannak, mert azokból rengeteg van, de igyekszem távol tartani tőlük a gyerekek figyelmét). Most ugyan megjelent egy védett magyarországi állatokat ábrázoló memóriajáték, ez viszont pont a tavalyi verseny díja volt, vagyis a bírálatkor még nyilván nem volt benne a pakliban.

Mi lett volna fontos?

Azért mertem szarkasztikusan értékelni a versenyt, mert lássuk be, egy strand értékelése esetében zömmel irreleváns szempontok alapján ment végbe a bírálat. Egy strandot ugyanis, ha már a Balatonon vagy, nyilván meg tudsz közelíteni kerékpárral, a szabadtéren és nyáron üzemelő intézmények esetében a megújuló energiák használata sem számottevő, hiszen a leginkább energiaigényes hűtésre és fűtésre nincs szükség.

Ellenben mit csinálnak az emberek a strandon? Mondjuk a fürdésen és napozáson kívül. Fogyasztanak! Nagy részük eleve hatalmas készletekkel érkezik ételből, italból, felfújható és egyéb műanyag fürdőjátékból, de a helyszínen is vásárolnak dögivel. És hogy hol érhető tetten leginkább ez a fogyasztás: hát bizony, a szemetekben. Ebből a szempontból teljesen érthetetlen, hogy vajon a hulladékkezelés hogy maradhatott ki teljesen a szempontrendszerből.

Ha már kimaradt, vizsgáljuk meg mi – noha az egészséges mértékről sok összehasonlítási alapunk nincs, de szerencsére egy viszonyítási pontunk van: a zéró az zéró. A hulladékkezelésnek ugyanis két fontos aspektusa van itt: az egyik a minimalizálás, a másik pedig a szelektálás.

Kezdjük a minimalizálással: az eddig jelenlevő, fent említett műanyagcsetresz-automatákon kívül megjelent a friss gyümölcsöt egyszerhasználatos műanyagpohárban áruló kiskocsival körbejáró árus. Idén nyáron, amikor a világot a műanyagmentes július tartotta lázban. Vagy például: noha általában nemigen szívleljük meg Douglas Adamsnek a galaxis stopposai számára adott tanácsát, azért a strandon bizony mindenkinél van törölköző. Vajon miért fogy mégis tonnaszám a papírtörlő a mosdóban? Miért kell egyáltalán kitenni?

A szelektálás kérdésében az az elkeserítő, hogy az illetékesek szemlátomást úgy érzik, mindent megtettek ez ügyben. Van ugyanis a nagyközönség számára a strand egyik bejáratánál a bejövőknek láthatatlanul, a kimenőknek indokolatlanul elhelyezve egy papír-, egy műanyag- és egy fémgyűjtő kuka. Mindez egy olyan településen, ahol a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés keretein belül mindezeket egy zsákba kell tenni (ez is egy értelmes rendszer, semmi baj nincs vele).

Sebaj, a strand közönsége amúgy is ugyanúgy vegyes szemetesnek használja ezeket a kukákat is, csakúgy, mint a 4 hektáron találhato cirka 100 többi szemetest. A kereskedelmi egységek dolgozóit sem hagyták az út szélén: a kamerával megfigyelt, feliratokkal és külön-külön konténerekkel ellátott hulladékgyűjtő épületben akár szelektíven is gyűlhetne a szemét – azonban a hazai termékek forgalmazását nyilván eredményesen elváró üzemeltető ezen a téren teljesen csődöt mond, a konténerek vegyesen gyűlnek.

Viszont valóban: akinek ez a hobbija, bármikor sétálhat legfeljebb 600 métert (csak oda), hogy elhelyezze újrafeldolgozható szemetét a megfelelő felirattal ellátott kukába. Bár akkor már jobban teszi, ha hazaviszi a saját zsákjába, amit bízvást nem raktak tele kevésbé elhivatottak a vegyes hulladékjaikkal.

Tettem azért egy kísérletet arra, hogy a szelektív kukákhoz legközelebbi szemetesbe alumíniumdobozt helyező úriembertnek felhívjam a figyelmét a közeli fémgyűjtőre. Sajnos csak egy pillanatra sikerült megállítanom a mozdulatban, mivel nagy örömére felfedezte, hogy hiszen van már fémdoboz ebben a szemetesben is! Akkor még egy biztos mehet oda.

Mert bizony az a szomorú az egészben, hogy a túlcsorduló szemetesek valóban  zömmel újrahasznosítható dolgokkal vannak tele.

Rejtély, hogy ezt miért nem lehet szelektíven gyűjteni. Sőt, tovább is lehetne lépni: újrahasznosíthatóságban a szerves hulladékok a verhetetlenek, és a közeli Keszthelyen ezek házhozmenő gyűjtése is sikerrel üzemel. Ez nem annyira tökéletes megoldás, mint a helyben komposztálás, de a kerti zöldhulladék szezonális elszállításánál lényegesen többet nyújt, és bárhol megoldható lenne.

Epilógus

És mit tehet egy igazán zöld strand a többi hulladékkal? És itt most nem a pelenkák és egyéb higiéniai termékek moshatóra cserélésére gondolok, pláne nyaralás idején (bár nem akkora ügy az sem), hanem a strandokra jellemző, de az újrahasznosíthatóság minden jelét nélkülöző gumimatracokról, úszógumikról és egyéb felfújható fürdőjátékokról. A kézenfekvő megoldás: boltok helyett kölcsönzők. Ezzel nemcsak a szemetet csökkentenénk, hanem a filléres, egynyári műanyagcuccok előállításán is spórolhatnánk, és máris mennyivel műanyagmentesebb lehetne a július!

Ez a hónap a végét járja, tapasztalatokkal gazdagodtunk, felfedeztünk számos műanyagmentes terméket, lemondtunk arról, ami nem pótolható, otthon harmadára csökkentettük a termelt szelektív szemetet is. És nem fájt. Megy ez. Jöhet a következő kihívás: autómentes augusztusra fel! Nem állhatunk le, mert amint a fenti példa jól mutatja: jelenleg a legzöldebb sem igazán zöld.