Akkor is tégy meg mindent a szemétcsökkentésért, ha senki nem segít!

Gerillakuka

Gerillakuka

Faültető október – kérdések, kacskaringók, kudarcok

2019. október 30. - reyj

Lassan véget ér a „faültető október”, és sehol semmi. Mégis, mit képzelünk mi?

A helyzet az, hogy ezen a ponton tetőzik a tanácstalanságom, és bénultan nézem, ahogy terveim sorra kudarcot vallanak. Hogy fát kéne ültetni, nem vitás. A kérdés az: milyet és hova? Vigyázat: nincsenek válaszaim, csak kérdéseim vannak.

Nagycsaládilag

Az első terv az volt, hogy balatoni közös telkünkön kezdjük meg az ültetést: azonban az, hogy az erre kitűzött időpontban betegség miatt itthon kellett dekkolnunk, csak az egyik tényező volt. A másik, hogy a közös területet különböző nézetű családok birtokolják, és rajtunk kívül minden tulajdonos azzal kezdené a kerttel való törődést, hogy kivágják a több mint 50 éves fenyőt. Hogy hány fát kéne ültetni ahhoz, hogy ezt pótoljuk, nem tudom, de végül inkább nem bolygattuk a dolgot: hátha egyszercsak a többieknek is bekattan, hogy egészséges fákat nem vágunk ki ok nélkül. Épp elég fakivágást nézünk végig arrafelé. Nyáron rá is kérdeztem egy háznál, ahol szorgosan gyilkolták a fenyőket, hogy vajon miért teszik, amire azt felelték: „útban van”. Mostantól elszántan fogom figyelni, milyen infrastruktúrák kerülnek a kivágott fák helyre.

Közösségileg

A második terv közösségi faültetések szervezése volt. Az óvodánál a kertben és az utcán is szerettünk volna, aztán maradtunk a kertnél, mert oda nem kell engedély, de előbb meg kell bolygatni a műfüvet. Akkor inkább csináljuk tavasszal, mert akkor majd kapunk ingyen facsemetét az önkormányzattól. (Igyekszem nem elkalandozni a műfű létezésének értelmessége felé is, de nehezen állom meg.) A templomi közösségünknek nincs kertje, így az utcán terveztünk volna ültetést – az ehhez szükséges engedélyek beszerzése után. Ez egyáltalán nem nem könnyű, különösen, amikor kiderül, hogy a terület nem önkormányzati, hanem fővárosi kézben van.

Amikor a fővárosi ügyintéző azzal bíztat, keressem a főnökét, és mondjam, hogy egy templomi közösség nevében ültetnénk, arra rá fog harapni, megszólalnak bennem a vészharagok, és nemhiába. Szóban ugyanis rengeteg ígéretet kapok azonnal, írásos megkereséseimre azonban semmi válasz nem érkezik, és arra a felvetésemre, hogy akkor felveszem a kapcsolatot a Főkerttel, és egyeztetek velük (tőlük kell megvásárolni a facsamatét, a földet, a karót, de még a munkaerőt is – azaz lényegében meg kell őket bízni a faültetéssel), azt a választ kapom, hogy ne. Nehogy azt higgyék, az utcáról jövök a kérésemmel. Pedig onnan jövök, senkitől nem kérek kedvezményt, csak szabályosan szeretnék elültetni a közösséggel egy fát, szemléletformáló jelleggel.

Ebből persze nem lett semmi, elaludt a „bennfentesített” ügy, és amikor a kitűzött időpontig már meghirdetni sem lehetett volna az eseményt, feladtam a telefonálást, levelezést. Hogy ezalatt hány fát sikerül közterületen kiirtani önkormányzati engedéllyel, önkormányzati közreműködéssel pillanatok alatt, az megint egy másik szívfacsaró dolog.

Saját telekre saját fát

A harmadik tervünk az volt, hogy veszünk egy kis telket, és befásítjuk. Ez azért nagyobb lélegzetű dolog, különösen azért, mert pénzünk nemigen van rá, az olyan olcsó telkeket meg, amik szóba jöhetnek, vonakodva mutatják meg az ingatlanközvetítők. Menjünk oda, nézzük meg, biztos megtaláljuk. Persze eleve gyanúsak vagyunk: nem lehet ott építeni, mit akarunk a telekkel, be sem merem vallani nekik.

Több eladó azért ajánlgatja a telket, hogy ki lehet termelni a rajta levő fákat, amitől persze máris rohannék megvenni, nehogy valaki más ráharapjon a ajánlatra. De persze ez sem ilyen egyszerű, ezek a telkek ugyanis nincsenek kivonva a mezőgazdasági művelés alól, vagyis három hónapig meg kell hirdetni, hátha a helyiek élni kívánnak elővételi jogukkal. Ezután lehet csak őket birtokba venni: ebből sem lesz már októberi faültetés. Pedig szerettük volna kiültetni a komposztból végre a facsemetéket, de sajnos egy részük már el is pusztult ebben a nagy szerencsétlenkedésben meg a száraz őszelőben. A saját kertünk meg már így is tele van magoncokkal, azokra is gondolni kell.

csemkomp.jpg

Magasabb szinten

A facebook és az internet tele van lelkes faültetőkkel; civilszervezetek ingyen kapnak őshonos gyümölcsfa-csemetéket. És itt mindjárt elérkeztünk a „hova?” kérdéstől a „mit is?”-hez. Abban azért egyetértünk, hogy bálványfát ne. Érdekes levelezésbe bonyolódtam azonban arról a 2014-es esetről amikor az Európai Unió intézkedni kezdett az idegenhonos özönfajok ellen, ám Magyarország viszonyulását a magyar méhészek véleménye és az idegenhonos fehér akácból készült méz iránt aggodalom határozta meg – mint kiderült, teljesen alaptalanok voltak a félelmek. Itt is nehezményezhető, hogy a gazdasági szempontok lemosták a környezetvédelmet – mielőtt sötétzöldségbe bonyolódnánk, azért finoman megjegyezném, hogy nemigen lesz gazdaság sem, ha nem óvjuk a környezetet.

Ugyanakkor a faültetésnél gondolni kell arra is, hogy ne ítéljük halálra a kiültetett fát: ha garantáltan nem bírja a klímát, illetve nem tudjuk megadni neki a szükséges gondoskodást, akkor hiába ültettük el, akármennyire is őshonos. Nem szabad viszont kiirtani fákat, hogy mezőgazdasági haszonnövényeket ültessünk a helyükre, illetve az idegenhonos özönfajokat is korlátozni kell, hiszen épp elég veszedelmet jelent az erdőknek a klímaváltozás, nem szükséges még szabadon engedni azokat a fajokat is, amelyek kiszorítják őket, akármennyire is hungarikum az akácméz – nemhiába beszélnek annyit más térségek erdőinek védelme kapcsán a pálmaolajról sem.

Az önkormányzatok, az ingatlanfejlesztők mint jelentős szereplők szívesen élnek az álfaültetés módszerével is. Fapótlás, fasortelepítés gyanánt, parkolófásításkor mindenhova kiültetik az igénytelen, nem túl nagyra megnövő (emiatt a felmelegedés szempontjából nem igazán hasznos, nem sok szenet megkötő, nem sok árnyékot adó), örökké csemeteméretű gömbakácokat. Az a fránya avar csak útban van, kinek hiányzik, hogy vacakolni kell vele, de azért tudjunk róla: a fák széndioxid-megkötő képessége a lombkorona méretétől függ. Az az avar egykor nagy szolgálatot tett nekünk, amit persze pikkpakk lenullázhatunk azzal, ha elégetjük vagy a kukán keresztül küldjük az égetőbe.

gombakac.jpg

Egy apró lépés

Ennyit a kudarcokról. Mit lehet még tenni? Vettünk ma ugyan egy almafát a kimúlófélben lévő meggyfánk mellé, hogy közel ültetve egymáshoz majd váltsák egymást, illetve a jövő őszi szerencsétlenkedés helyett megpróbálkozunk a magról ültetéssel is (a mellékelt ábra szerint az még éretlen levélkomposzttal is megy). De hol van ez a nagy tervekhez képest? Márpedig menthetetlenül eljött a faültetés ideje, minden értelemben. Szerencsére az összes hónap célkitűzése aktív marad a hónap vége után, és vannak nálam ügyesebb emberek, akiknek sikerül megszervezni nagyobb ívű akciókat, mehetünk segíteni! Én azt is kipróbálnám, hogy egy kis jófajta házikomposzttal is hozájárulok a facsemeték étrendjéhez. És persze a következő faültetési szezonig csak lefut egy telekvásárlás is...

almafa.jpg

Amikor meg csak úgy szörfözünk a neten, például recepteket keresünk a vegán novemberre készülve, használjuk az ecosia.org keresőt, akik fákat ültetnek a szervereik széndioxid-kibocsátásának ellensúlyozására.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gerillakuka.blog.hu/api/trackback/id/tr7915261770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2019.11.01. 21:50:30

Jó dolog ez a faültetés, vannak vicces, de vannak kínos esetek is. Van egy teraszom, és a madarak hozzák a magokat, én gondosan átültetem külön cserépbe, egy darabig elvannak. Kicsi a cserép, nem nőnek magasra. Aztán, ha valamelyik ismerősnek megtetszik, viheti. Vittek már nyárfát Pilisborosjenőre, Németországba fűzfát, csavartfűzet vidékre az öcsém fiának (a fűzfákat én szaporítottam), stb. a 8. emeletről. A kínos eset, egy barátom elvitt egy fűzfát, elültette az előkertbe. Rendes talajhoz jutott, nekirugaszkodott. Öt év múlva ki kellett vágni, mielőtt felbontja a járdát. Csak azzal tudtam védekezni, hogy én nem mondtam, hogy ez törpe fűz, és azt is mondtam, hogy melyik parkoló udvaráról kértem az ágat, tehát láthatták a “mamát”, hogy mekkora.
És, mikor elhagyja az embert a józan esze. Volt egy üdülőrészem az ablak előtt egy nyírfával. Imádtam a lengedező kis ágvégeit. Technikai okokból földszintre kellett költöznöm, és vízközelben, hogy ki is tudjak menni, csak kerteset találtam. Azzal kezdtem hogy nyírfát ültettem. Mert az kell! Azt figyelmen kívül hagytam, hogy az előző nyaralónál levő nyírfát a harmadik emeletről csodáltam, és nem alattam, hanem mellettem volt a lomb. Most van három daliás, nagyon magas nyírfám. Persze, gyönyörűek.
Gyümölcsfa. Húsos som. Azt olvastam, hogy bokor, vagy kis fa. 4 méteres, létrázni már nem tudok, esetleg az alsó ágak maradnak, ha nem előznek be a madarak. Apró gyümölcs, a házból nem látom. Kimegyek, megnézem már piros, de nem érett. Kimegyek két nap múlva, egy szem sincs. Megérett, megették. Enyém az a fél maréknyi, amit csak levertek, de már nem szálltak le érte a földre. Füge. Felébredtem, konyha, kávé. Kinézek az ablakon, szellő sem rebben, de mozog a fügefa. Tapsolok egyet, 15-20 seregély huss. Anyátok! Én is szeretem a fügét, és irigy vagyok. Nem örülök, mikor a gyümölcs helyett csak a szárát találom, amin egy két centis héjdarab fityeg. A kolléganőm meg röhögött, hogy jó kis madárbarát kert. Bocs, ez hosszú lett.
süti beállítások módosítása