Azt már Thornton Wilder is megírta bő 100 évvel ezelőtt, hogy az emberek alapvetően nem törnek össze, ha valami katasztrófa tör ki, amennyiben ők nincsenek veszélyben: még örülnek is, úgyis túl van népesedve a Föld. Mondom, több, mint 100 éve.

Írta nekem valaki valahol, hogy nincs para [non sic!], Európából nemigen jut műanyag az óceánba. De akkor mégis hova? És ha máshova, akkor oda jó?

Egyik szemünk sír, a másikat pedig már ki is sírtuk, mert amire a karácsonyi posztunkban még csak utaltunk, bekövetkezett, azaz inkább már csak kiderült: a kínai szemétexport leállítása óta eddig valahogy pakolgatták a cégek a szajrét, de mostanra láthatóan összeomlott egy másodnyersanyag-piac – elsőként a papíré.

Végét járja a „vásárlásmentes december”. Kellett volna ehhez útmutatás? Szerencsémre a gyerekek bárányhimlője miatt szinte az egész hónapot szobafogságra voltam ítélve. Az a kevés idő, amit odakint töltöttem, fényesen bebizonyította, hogy mennyire nem jött ez össze másoknak; és azt is, mekkora szükség lett volna minderre.

Vásárlásmentesség

Miután már szinte mindenki visszavonhatatlanul – azaz vásárlásig menően – eldöntötte, hogy milyen karácsonyfát akar, beszállunk a vitába. Nem biztos, hogy igazunk van, ezért az idei döntés után az egy évig tartó új gondolkodáshoz járulunk hozzá. Nem is biztos, hogy az állásfoglalás az első lépés; hanem pusztán az, hogy végre gondolkodjunk arról, mekkora környezetterheléssel, azaz dúlással jár egy-egy szokásunk. Ahogy mondani szoktuk: minden, amit megfogsz, örökké a tiéd, akár látod még, akár nem. Kötelező gondolkodni, gondoskodni arról, mi lesz vele.

Mennyire lehet lassú egy blog, ha két bejegyzése között lezavarnak egy konzultációt a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiáról? No, nem arról van szó, a helyzet valóban gyors cselekvést kívánt, és bizony résen kellett lennie annak, aki a határidő lejárta előtt ki akarta fejteni a véleményét ezen a megkérdőjelehető hasznosságú kérdőíven. Én is megtettem a magamét, hogy legalább felhívjam a figyelmet e lehetőségre mindenféle levelezőlistákon. Az érkezett reakciók nem voltak meglepőek, mindazonáltal magánlevelek, tehát nem publikálom őket. Azonban az alábbi válaszlevelemből mégis kiderül ez-az.

Nemzetikonzultáció-színű vegánkaja útra készen

Tematikus hónapjaink mellett (ne feledjük, a vegán novembernél tartunk, de továbbra is bojkottáljuk a műanyagot, keveset autózunk, komposztálunk, és ültetjük a fákat,) igyekszünk szemmel tartani az ünnepeket is. Az aktuális ünnep pedig a hónap elején, akármit is sugallnak az üzletek, nem a karácsony – ami a plázában már hetek óta tart –, hanem a mindenszentek, illetve a halottak napja volt. Persze tudom, ott van még a halloween, de az még nem vált véremmé, és ahogy elnézem az ezzel járó szeméttermelést a boltokban, már nem is fog. Én már maradok a temetőbe járásnál október végén, november elején.

Lassan véget ér a „faültető október”, és sehol semmi. Mégis, mit képzelünk mi?

A helyzet az, hogy ezen a ponton tetőzik a tanácstalanságom, és bénultan nézem, ahogy terveim sorra kudarcot vallanak. Hogy fát kéne ültetni, nem vitás. A kérdés az: milyet és hova? Vigyázat: nincsenek válaszaim, csak kérdéseim vannak.

Ígéret ne maradjon beváltatlanul: szép csendben letelt az experimentum magnificum ideje, nézzük meg, mi lett a komposztált diólevelekből – lassan már egy év után.

Ezúttal komposztáló szeptemberrel indul a tanév – erről is írunk később. Mindeközben azonban visszük tovább a műanyag- és autómentességi hónapokban betanult új életvitelünket, és arra jutunk, hogy bizony az iskola- (és óvodakezdés) újabb kihívásokkal szembesít minket.