Valójában persze műanyag- és autómentes augusztusnak kéne hívnunk, hiszen – mint már utaltunk rá nem egyszer – szép fokozatosan hagyjuk el bolygókárosító, és vesszük fel bolygómentő szokásainkat. És hiába haladó valaki műanyagmentességben, ha autómentességben sehol sem tart (vagy esetleg fordítva), mindkét területen egészen biztosan van fejlődnivalója.

Kistarcsán (is) bűzlik valami. De mi is? Az úgynevezett depóniagáz. Mi ez? Honnan jön? Mit csinálnak vele? Mit kellene csinálni vele?

Tavaly nyáron a balatoni strandok megmérkőztek a Balaton legzöldebb strandja címért. Ahogy a mellékelt linken írják:

„többek között a környezeti nevelés, a takarékos vízhasználat, a megújuló energia használata, a kerékpáros megközelíthetőség, az állatvédelem és a helyi termékek forgalmazása volt a szempont.”

Hogy is ne tartanánk vérpezsdítőnek a Plastic-Free July kezdeményezést, és figyelnénk izgatottan a fejleményeket mi, akik a műanyagmentes Mikulás akcióval már magunkra vontuk a világ figyelmét? Illetve hogy is maradhatnánk csendben, amikor annyi kétely és tanácstalanság övezi a témát, amerre csak nézünk? Bár a kétely és tanácstalanság némiképp eufemizmus, hiszen amerre csak nézünk, változatlan intenzitással pörög az egyszerhasználatos nejlontekercs a pékáru és zöldségfélék mellett az áruházban, holott abban a fent említett kétkedők és tanácstalankodók is egyetértenek, hogy a dolognak ez a része a legegyszerűbben kiváltható.

Ahogy már utaltunk rá, az, hogy ki mennyire környezettudatos, az sok mindentől függ, és az elért szint nem is igazán számít, hiszen szemlátomást nem elég, amit az emberiség ezen a téren fel tud mutatni. Mindenkinek lépnie kell tehát. Aztán még egyet, meg még egyet. Alkalom van bőven.

Mint láttuk, konzervatív érték és baloldali érték is. Ezek után nyilván érték lesz a hagyományosnak tartott XX. századi hármas leosztás harmadik táboránál, a liberálisoknál is. Nem mondhatja már ezek után semelyik párt, semelyik szimpatizáns, hogy a fenntarthatóság hidegen hagyja, sőt, az ellensége. Zöld véna nélkül nincs igazi konzervatív, nincs igazi baloldali, és nincs igazi liberális sem. Ez utóbbival végződik háromrészes ideológiai képzésünk.

A második részben arról lesz szó, hogy a baloldali nézetrendszer, a konzervatívok örök ellenfele mit is tenne a természettel. Rombolná, mert a konzervatívok őriznék? Lelőjük a poént: senki se higgyen el ilyen badarságot (fordított irányban se!); legfeljebb, ha gondolkodásában megmaradt az óvodai érvelés- és tárgyalástechnika szintjén: „nem” – „de” – „nem” – „de” – „nemnemnem” – „dedede” – „nekem mindig eggyel töööbb!”.

Ha blogunk politikailag semleges, az nemcsak azt jelentheti, hogy semmilyen politikai nézettel nem foglalkozunk, hanem azt is, hogy mindegyikkel ugyanúgy. De miért is van erre szükség? Azért, mert minden politikai áramlatot, valamint ezek szimpatizánsait is hozzá kell szoktatni a gondolathoz, hogy igen, a fenntarthatóság ügye az övék, s nemhogy idegenkedni nem kell tőle, de egy ilyen közös ügy akár még az együttműködés terepe is lehet. Ennek jegyében első körben megmutatjuk, hogy a természetvédelem, a környezetvédelem kőkemény konzervatív eszme. Baloldali és liberális eszme is lesz, de ne szaladjunk előre, ez itt most még csak az első rész.

Bár mottónk, hogy akkor is tegyünk meg mindent, ha senki nem segít, célunk mégis az, hogy közösségekben valósítsuk meg a szemétcsökkentést, hiszen akkor lesz egyre több értelme a dolognak, ha egyre többen csináljuk. Aki viszont kezét ennek az ekének a szarvára tette, az bizony elismerésen kívül mindent kap, szóval nehéz nem visszafordulni.

Egyre többször tapasztalom, hogy még azok az emberek is, akik amúgy már beismerték, hogy itt az ideje tenni azért, hogy világunk megmaradjon, azt vallják, hogy a változtatásnak felülről kell jönnie. Vagyis mi itt tökmindegy, mit csinálunk. Mondjuk például ott az ember, aki előttem áll a sorban a kasszánál, és textilszatyrokkal felszerelkezve növekvő feszültséggel figyelem, ahogy pakol a szalagra. Ő ugyanis nemcsak, hogy minden darab zöldséget és pékárut külön nejlonba tesz, de jutott zacskó a tojásnak, ruhaneműnek is. Erőltetett nyugalommal tört ki belőlem a kérdés: ugyan, mondja már meg, mit fog csinálni ennyi nejlonnal? Öntudatos válaszára belémfagy a szó: amíg az Auchan adja, ő elveszi. Vagyis bizonyos téren valóban van készség arra, hogy elfogadjuk fentről jövő változtatásokat.